Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes – jelentette be az olajcég kedden.

Az új, Som-8 elnevezésű kút fúrását a Somogysámson kőolajmezőn 2024. november 25-én kezdték el és 33 nap után karácsonykor fejezték be. A 2025 márciusáig folytatott rétegvizsgálatok alapján a kút jelenleg bizonyítottan napi 1200 hordó olaj termelésére képes, amelyet tartálykocsival a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítanak.

Az MTI-nek megküldött közlemény idézte Marton Zsombort, a Mol-csoport kutatás-termelés ügyvezető igazgatóját, aki bejelentette, hogy az elmúlt évek kutatási sikerei után ismét egy új olajmezőt fedeztek fel, ezúttal a Dunántúlon, ahol több mint egy évtizede volt utoljára kőolajtalálatuk.

A tény, hogy ezt a sikert a csaknem 100 éves olajipari hagyományokkal rendelkező Bázakerettyéhez tartozó koncesszióban érték el, ékes bizonyítéka annak, hogy

még mindig van potenciál a magyarországi szénhidrogén-kutatásban.
Mint mondta, „sorra fedezzük fel az eddig ismeretlen szénhidrogén-lelőhelyeket, és tovább erősítjük az ország ellátásbiztonságát: a vecsési és turai kőolajlelőhelyekkel, illetve a kelet-magyarországi földgázmezőkkel 5 éves csúcsot értünk el a hazai termelésben.”

Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy „a tengertől elzárt országként nagyrészt csővezetékes szállítással, közvetítőkön keresztül jutunk kőolajhoz. Egyértelmű, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkentenünk kell Magyarország import-kiszolgáltatottságát.

Folytatjuk a beruházásainkat, és a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsuk, sőt lehetőség szerint növeljük is”
– mondta.

Mint hozzáfűzték, az elkövetkező öt évben a Mol mintegy 150 milliárd forintot tervez beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe – írj az MTI.

A közleményben beszámolnak arról is, hogy a Mol Magyarországon csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel. 2024-ben a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem 600 ezer tonna) és a földgáz közel 90 százalékát (csaknem 1,5 milliárd köbmétert) a Mol biztosította. A Mol-csoport teljes kőolaj-és földgázkitermelésének 39 százalékát Magyarország adja.

A Som-8 kút napi 1200 hordó körüli olajkitermelése a Mol- csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének egy százalékát jelenti.
Kitértek arra is, hogy a Mol-csoport nemzetközi portfóliójának részeként kilenc országban rendelkezik olaj- és gázipari kutatási és termelési eszközökkel, melyek közül nyolc országban folytat termelést, és 2024-ben átlagosan napi 93,8 ezer hordó olajegyenértéknek megfelelő szénhidrogént termelt.

A vállalat annak érdekében, hogy a frissített stratégiájában kitűzött napi legalább 90 ezer hordó termelési szintet a következő 5 évben fenntartsa, tovább kívánja erősíteni nemzetközi portfólióját és további stratégiai partnerkapcsolatok kialakítására törekszik.

Ennek érdekében a közelmúltban együttműködési megállapodásokat kötött a kazahsztáni nemzeti olajvállalattal (KazMunayGas), az azerbajdzsáni nemzeti olajvállalattal (SOCAR), illetve a török nemzeti olajvállalattal (Turkish Petroleum) – idézte föl az olajipari vállalat.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.