Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki egy friss felmérésből.

Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók 60 százalékának pedig megfordult a fejében az elektromos autóra váltás. A résztvevők többsége tudta, hogy az otthoni gyorstöltés a legolcsóbb, ami ráadásul rendkívül környezetbarát is, ha napelemes rendszerhez van csatlakoztatva.

Az autóval közlekedők 60 százaléka számított a jelentős üzemanyagár-emelkedésre már a hatósági ár kivezetése előtt is, de 26 százalékuknak komolyan meg is viselte a családi kasszát a benzinkutakon tapasztalt drágulás. A Wagner Solar Hungária Kft. több mint 2600 fő bevonásával készült közvélemény-kutatása szerint a tavaly év végén kialakult országos üzemanyaghiány időszaka a sofőrök 18 százalékának volt stresszes, 24 százalékukat pedig a hosszas sorban állás zavarta inkább.

A megkérdezettek közel 12 százaléka állt át a tömegközlekedésre a benzin- és a gázolaj árának emelkedése miatt, 15 százalék pedig inkább a kerékpárt vagy a roller típusú megoldásokat részesíti előnyben azóta, amikor csak teheti. Azok közül, akik megmaradtak az autónál, 43 százalékban kevesebbet használják azt a korábbiakhoz képest. Ez egyébként már a kutak forgalmában is érezhető, amely a járvány előtti szintre zuhant vissza 2023 első negyedévében.

Napelemmel 5 órára csökkenthető a töltési idő

A kutatás arra is rávilágított, hogy egy kezdetleges ágról beszélünk a járműiparban, legalábbis ami a Magyarországon forgalomba helyezett kocsik számát illeti. A felmérésben résztvevő elektromos autó tulajdonosok mindössze 10 százaléka használja 5 évnél régebb óta ezt a típust, a megkérdezettek közel harmada pedig az elmúlt egy évben ruházott be egy ilyen modellre.

A hivatalos statisztikák szerint 2022-ben tavaly 63 597 darab zöld rendszámos autót tartottak nyilván, amiből 33 761 darab volt a tölthető-hibrid, 29 836 pedig a tisztán elektromos autó. Utóbbinál 2021-ben ez a szám 18 832 volt, az ezt megelőző esztendőben pedig 11 012. Négy éve még 3 839-et mutatott a számláló, 2019-ben 6 535 darabot.

77 százalék szerint lenne hova fejleszteni az elektromos autók töltési opcióit, 17 százalék pedig kifejezetten elégedetlen azokkal.

„A kitöltők 81 százaléka jól tudta, hogy az otthoni gyorstöltés a legköltséghatékonyabb lehetőség, de figyelni kell arra, hogy sokkal biztonságosabb gyári vagy gyorstöltővel tölteni az autókat, mint a konnektorral összekötni azt. Utóbbi kifejezetten veszélyes is lehet, ha nem megfelelő a kivitelezés”

– mondta a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.