Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az ikonikus épület átalakítása valóban tervben van, falai között lakásokat terveznek.

Tavaly ősszel röppent fel a hír, miszerint hamarosan lebontják és újraépítik a Körszállót. A védett épülethez csak engedélyeztetési eljárást követően lehet hozzányúlni, a II. kerület pedig több feltételt szabna az átalakításhoz.

Az elmúlt hónapokban gyorsan elterjedt a hír, hogy Budapest egyik közismert épületét, a Körszállót hamarosan részben elbontaná, majd újjáépítené tulajdonosa, a Market Asset Management Zrt.

A Szrogh György által tervezett, az 1960-as évek első felében felépült, szebb időket is megélt hotel a koronavírus-járvány idején gyakorlatilag munkásszállóként üzemelt. A napvilágot látott előzetes tervek szerint a henger alakú, mára már korszerűtlenné vált épületet részlegesen visszabontanák, majd formáját és tömegét tekintve szinte változatlanul újjáépítenék, az eredeti, 1967-es megjelenését visszaállítva. A megújult épület – eredeti magasságának megtartása mellett egy szinttel kevesebb – 13 emeletes lenne, a belső tereket átalakítanák, a szállodai funkció helyett pedig 40-50 lakást alakítanának ki a falak között. Lenne wellnessrészleg és kereskedelmi terület, az épület előtti betonterületről pedig a felszín alá kerülne a parkoló.

Az épület kerületi védelem alatt áll, a bontáshoz, átalakításhoz és az újjáépítéshez számos engedélyre, hozzájárulásra van szükség. Az átalakítási munkák megkezdéséről az önkormányzatnak nincs tudomása, információk szerint a terv jelen állapotában az Országos Építészeti Tervtanács előtt is járt.

A II. kerület két fontos kitételt fogalmazott meg: egyrészt, hogy az épület megjelenése, a településképben betöltött szerepe ne sérüljön, másrészt, hogy hosszú távon megoldódjon a használata, működése fenntartható legyen. Annak érdekében, hogy ez a két szempont érvényesüljön, illetve a tervezési és engedélyeztetési folyamat egyáltalán elindulhasson, a II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete tavaly decemberben módosította a településkép védelméről szóló rendeletét. A védett épületek részleges bontását szigorú feltételekhez kötötték, és külön kitértek a rendeletben a Körszállóra vonatkozó kerületi településképi rendelkezésekre és feltételekre.

Őrsi Gergely polgármester a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy az építészeti szempontból védett Körszálló állapota valóban nem jó, ezért az átépítés indokolt lehet, a védelemre érdemes eredeti építészeti elemek az elmúlt évtizedek átépítései során pedig megfogyatkoztak.

A II. kerület elvárása a változtatási szándékokkal kapcsolatban többek között az, hogy a védettséget jelentő 1967-es építészeti elemeket – így a nyílászárók és a mellvéd csíkjának kontrasztját, a torony felső szintjének megjelenését – vissza kell állítani. A jelenlegi „munkásszálló” funkció nem tartható fenn, az épület környezetét is rendezni kell, a felszíni parkolót a föld alá kell helyezni, az aszfaltozott terület helyén pedig minél nagyobb zöldfelületet, gyalogosbarát közparkot kell kialakítani.

Az épület fejlesztése előtti legnagyobb akadályt az jelentheti, hogy a korszak építési normái, adottságai és a jelen kor építésügyi, energetikai, gépészeti igényei között nagy a különbség, a megoldásra az építészszakmának kell választ adnia, az építésügyért felelős kormányhivatalnak pedig elbírálnia, döntést hoznia a tervekről.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.