Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.

Kapolcson, a Dózsa György utcában nyílik meg a Buda Udvar, ahol tíz napon át a kerületben működő műhelyekkel és alkotóközösségekkel találkozhatunk – tájékoztatott Vámos Ágnes, a kapolcsi programok szervezéséért felelős KULT2 Nonprofit Kft. operatív ügyvezetője.

– A Művészetek Völgye programjait szervező stábbal hosszú évek óta együttműködik a II. kerület, Oszkó-Jakab Natália például korábban is segítette javaslataival a Margit-negyed programot – mondta Vámos Ágnes megemlítve, hogy tavaly év végén fogalmazódott meg, hogy a 2020-ban indult Margit-negyed projekt eredményeinek hírét szélesebb körben is meg lehetne osztani, mint jó példát arra, miként lehet a városrehabilitáció révén a közösséget és a kultúrát is erősíteni. A képviselő-testület egyhangúlag támogatta az ötletet, így július 17-én megnyílhat a Buda Udvar Kapolcson, ahová tíz napon keresztül várjuk a közönséget – tette hozzá az ügyvezető.

A Buda Udvar részletes programja megtalálható a rendezvényeket szakmai szempontból összefogó KULT2 honlapján. A színházi programok a Művészetek Völgye egészét tekintve is kiemelkedőek lesznek. A Színkör Alkotóműhely, a TÁP Színház, a Dante Közösségi Alkotó Tér, az Átrium, valamint a Freeszfe előadásai mellett ott lesz például a Marczibányi Téri Művelődési Központ „felfedezettjének”, Széplábi Borinak one woman show-ja is. A zenei programokban is erős lesz a Buda Udvar: fellépnek Bucz Magor és zenésztársai, a Szaffi és a Koszmosz936, továbbá lesz énekes workshop is Kazai Ágival.

– Arra törekedtünk, hogy megmutassuk az alkotóközösségek sokszínűségét, több II. kerületi galéria tart majd workshopot, ahol a közönséget bevonva a kortárs művészet megértését is segítik – hívta fel a figyelmet Vámos Ágnes.

A II. kerületben 2025 a nők éve – így a női témák is ott lesznek. Az egyik legizgalmasabb esemény Lovas Rozi Loupe-alapító színész, Veiszer Alinda műsorvezető és Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember beszélgetése lesz a családon belüli erőszakról, valamint a férfi és női kapcsolati dinamikákról. Békéssy Olga, a Női váltó magazin főszerkesztője pedig Őrsi Gergely polgármestert kérdezi az önkormányzat nőket érintő programjairól, elképzeléseiről.

Művészetek Völgye – Buda Udvar

8294 Kapolcs,

Dózsa György utca 69.

Bővebb információ a Művészetek Völgye programjairól,
valamint a jegy- és bérletvásárlási lehetőségekről:

www.muveszetekvolgye.hu.

ART IS WIND

A Buda Udvar programjainak sorában érdekes színfolt lesz a Vízivárosi Galéria Art is Wind című eseménysorozata.

Az udvar előtt ideiglenesen felállított zászlórúdon a fesztivál ideje alatt mindennap más és más – a II. kerülethez kötődő – művész alkotása lesz látható a művészet folyamatos változására, megújulására utalva, ahogy a szél is mindig másmilyen formát biztosít az anyagnak.

Kiállító művészek:
Benczúr Emese, Bozzai Dániel, Deim Balázs, Gerber Márton, Gerber Pál, iski Kocsis Tibor, Likár Gréta, Lőrincz Réka, Soós Nóra, Sztefanu Marina és Fülöp Gergő.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.