Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert lakójával.

A programsorozat azzal a céllal jött létre, hogy megismerjük e híres emberek személyes kötődését szűkebb hazájukhoz, és közben megtudjunk valamit róluk, jelenlegi munkájukról és érdeklődésükről is.

Márciusban Geszti Péter volt a polgármester vendége, akinek munkásságát nehéz lenne röviden leírni, hiszen ismerjük őt mint dalszövegírót, reklámszakembert, rappert, énekest, szinkronszínészt, műsorvezetőt, producert és motivációs előadót. Ő magát magyar állampolgárként, két kislány édesapjaként és „veszett liberális kutyaként” mutatta be. Abban egyetértettek a beszélgetőtársak, hogy Gesztit leginkább az állandó megújulás jellemzi. Számára, mint mondta, az lenne a nehéz, ha mindig ugyanazt kellene csinálni. „Rövidtávfutó-alkat vagyok, rövid időszakokban azokban a témákban, amelyek engem éppen nagyon érdekelnek, nagy teljesítményre vagyok képes. Munkalélektanban ezt hívják multipotens típusnak, aki sok mindenbe belekóstol, és abban jó, hogy összehozza a szakembereket” – vallotta.

Az összes műfajban, amiben eddig tevékenykedett, az volt a legnagyobb hajtóerő számára, hogy hatást gyakoroljon az emberekre. Az első kudarc után jött rá, hogy nem érthet mindenhez, hogy érdemes olyan emberekkel összefogni, akik másban jók, másban tehetségesek. Persze nem mindig adódik össze ez a sok jó energia, erre példa a „Gesztiméter” című tévés műsor, ami hatalmasat bukott.

Azt is elárulta, hogy a reklámszakmában eltöltött három évtized alatt megtanult más emberek fejével is gondolkodni, toleránsabb lett, megértette, hogy még ha különbözik is a másik véleménye az övétől, annak is megvan a maga igazsága, és ettől a felismeréstől harmonikusabb lett a viszonya a világgal. Elmondta, hogy Einstein után megalkotta a „kreativitáselméletet”, aminek lényege, hogy egy meg egy végtelen is tud lenni, azaz, ha olyan tehetséges emberek, akik mind másban jók, együttműködnek, méghozzá mellérendeltségben, akkor fantasztikus eredményeket érhetnek el. Ilyen szerencsés csillagzat alatt jött létre A dzsungel könyve, majd jó pár évvel később A Pál utcai fiúk című két, azóta legendássá vált előadás, amelyek a mai napig óriási sikerrel futnak. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a két rendezőnek, Hegedűs D. Gézának és Marton Lászlónak, aki „nagyszerű művészi döntéseivel sikerre ítélte az előadást”. Mindkét produkcióban Dés László zeneszerzővel dolgozott együtt, akivel most is nagy munkában vannak: Petőfi Sándorról írnak musicalt, az ő rövid, de kalandos életét mesélik el dalban és rappben, és reményeik szerint, ezzel sikerül árnyalni a tankönyvekben felrajzolt Petőfi-képet. Geszti Péter hosszan és rendkívüli lelkesedéssel mesélt nemcsak az új darabról, de a lánglelkű költőről is, aki bőven meghaladta korát, és aki „megpörgette a történelem kerekét”.

Geszti, a dalszövegíró beavatta közönségét műhelytitkaiba, miszerint kész zenére szeret szöveget írni: „a szöveg szolgálólánya a melódiának, hiszen a zene mindent elmond az érzelmekről”.

Szó esett egyedülálló szabadságfelfogásáról is, ami nemzetfelfogásával keveredik: „Az a baj, hogy ezt elszúrtuk, mi, mindannyian, mert hagytuk, hogy a politika szembeállítson minket egymással. Az »Isten, haza, család« és a »Szabadság, egyenlőség, testvériség!« jelszavak számomra nem egymásnak ellentmondó, hanem egymás mellett létező, egymást kiegészítő igazságok. Nem szabad bezárni magunkat kulturális vagy ideológiai gettókba, mert ettől csak szegényebbek leszünk. Ahelyett, hogy kíváncsiak lennénk egymásra, két nagy táborra szakadtunk, és a szakadék egyre mélyül – ez elfogadhatatlan, ez egy nemzeti kulturális katasztrófa.”

A beszélgetés befejező részében megtudhattuk, hogy Geszti Péter Pasaréten nőtt fel, 25 éves koráig lakott ott édesanyjával, és akkor is csak Pesthidegkútig költözött egy „meseházba” nagy kerttel, amiben az a legszebb, hogy a lányai kergetőznek benne. Gyakorlatilag a teljes életműve a II. kerületben született, ahol „imád élni, mert megvan mindene és szabadnak érzi magát”, ahol „ha elmegy sétálni, megnyílik a tér, és nagy levegőt lehet venni”. Ha ő nevezné el a II. kerületet, lakóhelyünk neve Zöldbuda lenne.

Péter Zsuzsanna

 

 

 

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.