Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy kedves olvasónktól, Varga Istvánnétól több visszaemlékezést is kaptunk, amelyekben a Margit-negyed egykor jellegzetes alakjait, üzleteit és mindennapi életét idézi fel.

Az alábbiakban ezekből a megemlékezésekből osztunk meg egy részletet a Lukács fürdőről.

A II. világháború után, amikor nagyjából rendeződtek a viszonyok, ismét elkezdődött a tanítás az iskolákban. Letudva a tanulás nyűgét, jött a várva várt vakáció. Ám a szünidőt tartalmasan kellett eltölteni. A Balaton mint az „élvezkedés” tárgya szóba sem jöhetett, viszont kinyitottak a budai fürdők.

Szüleim javaslata, hogy a nyári szünidőt a Lukács fürdő strandján töltsem, kedvezőnek tűnt, és nyomban szervezni kezdtem barátnőmet, Schicketanz Grétit a közös programra. Ez a barátság még az óvodában kezdődött Járitzné német nyelvű létesítményében a Margit körút 41.-ben, amelyet nagyon szerettünk, csak németül nem tanultunk meg egy szót sem. Grétit a nagymamája nevelte soványka nyugdíjából. Apja a háború után külföldön maradt, beteg, magatehetetlen anyja pedig tartósan szanatóriumban feküdt. Az elmúlt polgári életnek még a látszatát is nehéz volt megőrizni. Az ebédet a Keleti Károly és a Kitaibel Pál utca sarkán működő Joint szervezet nyújtotta térítésmentesen. A háztartás és a másfél szobás Csalogány utcai lakás költségeihez esetenként az egyedülálló nagynéni járult hozzá.

Már viszonylag korán reggel nekiindultunk, hogy alaposan kiélvezhessük a strand adta örömöket. A belépő olcsó volt, bérletet is vettünk a hosszabb távú igénybevételhez.

A fürdőben két medence volt, az egyik a nők, a másik a férfiak részére. Nagy különbség nem volt közöttük, csak a női medence valamivel kisebb és néhány fokkal melegebb volt. A használat nemek szerinti szétválasztása nem volt kőbe vésve, a nők gyakran igénybe vették a férfiak számára kijelölt medencét, a férfiak viszont csak elvétve „tisztelték meg” a nők számára kijelöltet. A strandon működött úszómester is, aki egyéb teendői mellett úszóoktatást is tartott, amelyet többen, főleg a gyerekek vettek igénybe. Adorján Mária barátnőm (pelenkakori ismeretség) is lemerészkedett az Ady Endre utcából, hogy megszerezze az úszás tudományát. Már tizenkét éves volt, és még nem tudott úszni! Mikor nagy unszolásra végre bemerészkedett a vízbe, tétova tempóit nagy sírás-rívással fűszerezte a már „profi” gyerekek gúnyos kacaja kíséretében. A tanfolyam befejezése után most már rajta volt a fölényeskedés sora, mert ő a mestertől tanulta meg a fogásokat. A kiadós fürdés után irány a napozó! Ebből is kettő volt, a nemek részére külön-külön. Mivel a meztelenkedés még nem volt divatban a strandon, az átjárkálás előfordult. Az egyenletes lebarnulás érdekében időnként suttyomban lekerült a fürdőruha felső része, de óvatosnak kellett lenni, semmi magamutogatás, mert átellenben, a későbbi SZOT-szálló magasságában távcsővel felszerelt fiúk alkották a nézőközönséget... Lassan megtelt a fürdő. Lányokból álló ismerősök és ismeretlenek vidám társasággá verődtek össze, néha egy-egy fiú is megjelent. Megkezdődött a bírálat. A túl vékony lányok irigyelték a már nőiesedőket, a teltebb idomúak lefitymálták a gebéket. Néha a kritika nagyon húsbavágó volt.

Délelőtt előkerültek az otthon csomagolt, változatos tízóraik. Egyik nap vajas, a másik nap zsíros kenyeret vittünk, a ma ismeretes felvágottvariációk nem voltak repertoáron. A strandon büfé is működött, ahol málnaszörpöt lehetett kapni. A vidám csevegéssel gyorsan telt az idő, még egyszer lementünk egy kis csobbanásra, aztán irány a kabin.

Az ötvenfilléres borravalót nehezen összedobtuk. Kifelé menet jóleső érzéssel nyugtáztam az eltelt időt, és gondolatban már a következő napot tervezgettem.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.