Emlékek a Lukács fürdőből
- Részletek
- Írta: Kerületi Hírek
Egy kedves olvasónktól, Varga Istvánnétól több visszaemlékezést is kaptunk, amelyekben a Margit-negyed egykor jellegzetes alakjait, üzleteit és mindennapi életét idézi fel.
Az alábbiakban ezekből a megemlékezésekből osztunk meg egy részletet a Lukács fürdőről.
A II. világháború után, amikor nagyjából rendeződtek a viszonyok, ismét elkezdődött a tanítás az iskolákban. Letudva a tanulás nyűgét, jött a várva várt vakáció. Ám a szünidőt tartalmasan kellett eltölteni. A Balaton mint az „élvezkedés” tárgya szóba sem jöhetett, viszont kinyitottak a budai fürdők.
Szüleim javaslata, hogy a nyári szünidőt a Lukács fürdő strandján töltsem, kedvezőnek tűnt, és nyomban szervezni kezdtem barátnőmet, Schicketanz Grétit a közös programra. Ez a barátság még az óvodában kezdődött Járitzné német nyelvű létesítményében a Margit körút 41.-ben, amelyet nagyon szerettünk, csak németül nem tanultunk meg egy szót sem. Grétit a nagymamája nevelte soványka nyugdíjából. Apja a háború után külföldön maradt, beteg, magatehetetlen anyja pedig tartósan szanatóriumban feküdt. Az elmúlt polgári életnek még a látszatát is nehéz volt megőrizni. Az ebédet a Keleti Károly és a Kitaibel Pál utca sarkán működő Joint szervezet nyújtotta térítésmentesen. A háztartás és a másfél szobás Csalogány utcai lakás költségeihez esetenként az egyedülálló nagynéni járult hozzá.
Már viszonylag korán reggel nekiindultunk, hogy alaposan kiélvezhessük a strand adta örömöket. A belépő olcsó volt, bérletet is vettünk a hosszabb távú igénybevételhez.
A fürdőben két medence volt, az egyik a nők, a másik a férfiak részére. Nagy különbség nem volt közöttük, csak a női medence valamivel kisebb és néhány fokkal melegebb volt. A használat nemek szerinti szétválasztása nem volt kőbe vésve, a nők gyakran igénybe vették a férfiak számára kijelölt medencét, a férfiak viszont csak elvétve „tisztelték meg” a nők számára kijelöltet. A strandon működött úszómester is, aki egyéb teendői mellett úszóoktatást is tartott, amelyet többen, főleg a gyerekek vettek igénybe. Adorján Mária barátnőm (pelenkakori ismeretség) is lemerészkedett az Ady Endre utcából, hogy megszerezze az úszás tudományát. Már tizenkét éves volt, és még nem tudott úszni! Mikor nagy unszolásra végre bemerészkedett a vízbe, tétova tempóit nagy sírás-rívással fűszerezte a már „profi” gyerekek gúnyos kacaja kíséretében. A tanfolyam befejezése után most már rajta volt a fölényeskedés sora, mert ő a mestertől tanulta meg a fogásokat. A kiadós fürdés után irány a napozó! Ebből is kettő volt, a nemek részére külön-külön. Mivel a meztelenkedés még nem volt divatban a strandon, az átjárkálás előfordult. Az egyenletes lebarnulás érdekében időnként suttyomban lekerült a fürdőruha felső része, de óvatosnak kellett lenni, semmi magamutogatás, mert átellenben, a későbbi SZOT-szálló magasságában távcsővel felszerelt fiúk alkották a nézőközönséget... Lassan megtelt a fürdő. Lányokból álló ismerősök és ismeretlenek vidám társasággá verődtek össze, néha egy-egy fiú is megjelent. Megkezdődött a bírálat. A túl vékony lányok irigyelték a már nőiesedőket, a teltebb idomúak lefitymálták a gebéket. Néha a kritika nagyon húsbavágó volt.
Délelőtt előkerültek az otthon csomagolt, változatos tízóraik. Egyik nap vajas, a másik nap zsíros kenyeret vittünk, a ma ismeretes felvágottvariációk nem voltak repertoáron. A strandon büfé is működött, ahol málnaszörpöt lehetett kapni. A vidám csevegéssel gyorsan telt az idő, még egyszer lementünk egy kis csobbanásra, aztán irány a kabin.
Az ötvenfilléres borravalót nehezen összedobtuk. Kifelé menet jóleső érzéssel nyugtáztam az eltelt időt, és gondolatban már a következő napot tervezgettem.
