Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újabb könyvvel jelentkezik szerkesztőségünk a korábbi, Volt egyszer Budán… helytörténeti kiadványainkra rímelő Élt egyszer Budán… címmel. Könyvünk Pasarét és Törökvész egykori és mai nevezetes lakóit mutatja be.

Mivel a feltárt anyag igen nagy terjedelmű, csak két kötetben fér el: a most megjelenő elsőben kultúránk legnagyobbjai közé tartozó írókról, költőkről, színészekről, színházi és filmes szakemberekről, képzőművészekről, valamint egyházi személyekről olvashatnak. Sokukkal az elmúlt huszonöt évben a Budai Polgár hasábjain is találkozhattak, és akár ma is összefuthatnak velük az utcán, de mellettük ott sorakoznak a könyv lapjain a már elhunyt nagyságok is, akiknek életműve tanúságtétel a magyar kultúra magaslatairól.

Folytatásként – terveink szerint – egy második kötetben a zene, a sport és a tudomány egyéb területeinek jeles képviselőiről és „hétköznapi” szomszédainkról szólunk majd, és abban közöljük a hozzánk beérkezett visszaemlékezéseket is. A két kiadvány együtt fogja megrajzolni a teljes képet Pasarét és Törökvész páratlan kulturális örökségéről.

Most megjelenő könyvünk írásainak fókuszában a „hely szelleme” áll. Arra kerestük a választ, milyen otthon lenni a II. kerületben, mit ad vagy adott egykor az alkotómunkához Buda. Mindegyik fejezet kedvcsináló kíván lenni ahhoz, hogy felfedezzük, milyen gazdag örökséggel rendelkezünk. Különböző korok szülöttei kerültek egymás mellé a lapokon, más-más területek képviselői, akik sokszor világnézetileg sem értettek vagy értenek egyet. De közös bennük a lakóhely, a szűkebb pátria: életrajzaik így most párbeszédbe kerülnek egymással.

Kötetünk szükségképpen válogatás, ugyanakkor szeretnénk minél teljesebben megismertetni mindenkivel azt a kivételes kulturális értéket, amelyre (ezúttal) e két városrészben bukkantunk. Az arcképek összeállításához a Budai Polgár lapszámain túl más írásos forrásokra is támaszkodtunk, és gondosan válogattuk a kötet képanyagát is.

A címválasztás nemcsak visszautalás két helytörténeti kötetünkre, hanem egyúttal egy klasszikus mesekezdő mondat: arra is buzdítunk vele mindenkit, ki-ki mondja el a saját történeteit, adja tovább, ossza meg emlékeit Budáról!

Az Élt egyszer Budán... Pasarét, Törökvész egykori és mai nevezetes lakói című kötet ára 8000 forint. A kötetet előreláthatóan a könyvbemutatón, valamint DECEMBER 10–23-ig a kijelölt árusítóhelyeken, illetve a II. kerületi adventi eseményeken 6500 forintos akciós áron vásárolhatják meg a II. kerületiek a lakcímkártya felmutatásával. (A kijelölt árusítóhelyek terveink szerint: a Pasaréti Közösségi Ház, a Budai Táncklub, a Marczibányi Téri Művelődési Központ, a Klebelsberg Kultúrkúria, a II. Kerületi Városfejlesztő Keleti Károly utcai ügyfélszolgálata és a HelyÓvó – nyitvatartási időben.) Ebben az időszakban a készlet erejéig a Volt egyszer Budán… című, korábbi helytörténeti köteteinket is akciós áron lehet megvásárolni, szintén 6500 forintért. Az aktuális és pontos részletekért decemberben keressék a Budai Polgár és a II. kerület honlapját, illetve Facebook-oldalát!

A könyv bemutatójára DE­CEM­BER 7-én 15 órától kerül sor
a Pasaréti Közösségi Házban
(1026 Pasaréti út 102.).
A kötetet Viczián Zsófia szerkesztő mellett
Őrsi Gergely polgármester és Mácsai Pál színművész mutatja be.
Beszélgetőpartnerük Péter Zsuzsanna, a Budai Polgár szerkesztője lesz.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.