Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szerkesztőségünk Schnedarek Réka festőművészt jelenlegi, törökvészi lakásuk alatti műtermében kereste fel.

Beszélgetésünkben szó volt a kerületről, a festészetről és a családi mintákról is. Schnedarek Réka született II. kerületi. Első otthonában nyolc évet töltött, a szülői házat később – más budai villák mellett – meg is örökítette. A kép címe ugyanaz, mint az épületé: Guyon Richárd utca 11.

– A család Nagylétáról, Debrecen mellől származik, de nagypapám az ötvenes években itt Budán, a Fenyves lejtőn vett szőlőt, és ide is költöztek – mesélte Réka. – Én már a Guyon Richárd utcai villa földszinti kis lakásába érkeztem (egyik szomszédunk Berzsenyi Katinka, Berzsenyi Dániel leszármazottja volt), majd nagypapám szőlőtelkét felosztották, ott építettek házat a szüleim és az unokatestvéreim szülei, így mi, gyerekek, együtt, egymás szomszédságában nőttünk fel. Később többfelé éltem, Budapesten a VIII. és a XI. kerületben, valamint Pusztazámoron is, de most már több mint tíz éve ismét itt lakom a gyerekkorom környékén, számomra ez az otthon. Gyerekként szinte állandóan a természetben voltam, a régi villa és kert egy mágikus világot jelentett: élénk fantáziájú kislány voltam, úgy éreztem, a világ több, mint aminek látszik. Ez az érzés jön vissza mindig, ha ebben a különleges atmoszférájú, madárcsicsergős, zöld kerületben vagyok, mintha egy mese főszereplője lennék. Inspiráló és tudattágító ez a hely, ami segíti az alkotást.

Mit jelent Önnek a festés?

A festés egyfajta lenyomata annak, amit éppen élek. Az alkotás számomra szükségszerűség és tudatosítása annak, ami bennem zajlik, és amiben nem feltétlenül vagyok tudatos. Sokszor csak egy vágyat érzek, hogy megfessek mondjuk egy budai villát, és festés közben ébredek rá, hogy ez miért fontos számomra. A festés terápia is, ami azonban sohasem öncélú, mert fontos, hogy valami olyasmit hozzak létre, ami harmonikus, ami emeli az életet.

Csak „szépeket” fest?

Festőművész barátnőimmel beszélgettünk már többször arról, hogy vajon fel lehet-e vinni a vászonra a bennünk lévő démonokat. Fiatal festőként szerettünk negatív érzéseket, félelmeket megfesteni. Nekem is volt egy ilyen korszakom, de azután ráébredtem annak a felelősségére, hogy mit teszek ki a világba, és hogy amit másoknak megmutatok, azzal építek-e vagy rombolok. Amikor Pusztazámoron éltem, művészként vonzott a társadalom szélén élők világa. Megfestettem például a kisbolt előtt italozó férfiakat vagy más, nehéz sorsú embereket. Tudtam, hogy ez a magyar valóság része, és ehhez lehet kapcsolódni, mégis amikor ezekkel a képeimmel együtt éltem, úgy éreztem, megfojtanak.

Mi foglalkoztatja mostanában?

Sok szálon fut az életem, a munka mellett van két nagy és egy kicsi gyerekem, így az utóbbi időben kevesebb időm jut a festésre, de azért most is van egy „szerelemprojektem”, a budai villák sorozata. Járom a környéket és ámulatba ejtenek ezek a gyönyörű épületek. Felkéréssel indult a sorozat, azután a saját örömömre festettem meg egy-egy régi villát, de változatlanul nyitott vagyok arra, hogy megrendelésre is készítsek ilyen festményeket.

A másik fókuszpontom a tanítás. Eredetileg francia–portugál szakon kezdtem tanulni az ELTE bölcsészkarán, de amikor felvettek a Képzőre is, valamit el kellett engednem. Maradt a francia, amit nemcsak tanítok, hanem fordításokat is készítek. Szeretek elmélyedni a saját világomban, ami azonban egy idő után kevésnek szokott bizonyulni. Alapvetően pedagógusalkat vagyok: nagyon élvezem, ha emberekkel foglalkozhatok, szükségem van arra, hogy amit tudok, azt megoszthassam másokkal.

Ezért vezet festőcsoportokat?

Ez valójában nem az én döntésem volt. Mindig két dologra figyelek az életem során: az egyik, hogy mi jön belülről, nekem mihez van kedvem, a másik pedig, hogy mit kérnek tőlem, mire van igény. Ezt a kettőt igyekszem összefésülni. A Covid évében néhány barátom és franciás tanítványom keresett meg a festőcsoport ötletével. Arról panaszkodtak, hogy beszippantotta őket a taposómalom, nem tudnak töltődni, lappang bennük a kreativitás, de kellene egy kis bátorítás és útmutatás az alkotáshoz. Nem vagyok művészetterapeuta, de sokat meditálok, és kitaláltam egy meditációt, ami a belső gátak feloldását segíti. Az első csoportokban így inkább önismerettel foglalkoztunk. Féltem egy kicsit festészetet tanítani, mert ismeretlen terep volt, de ha tudom, hogy tudnék adni, csak bizonytalan vagyok, akkor erre a félelemre nem hallgatok – és jól tettem, mert nagyon jó kis festőcsoportok alakultak. Igyekszem változatos témákat hozni, foglalkozunk akvarellel és olajfestészettel. Magyar festők műveit másoljuk, azokon keresztül tanítok. Fontos, hogy nekem is izgalmasak legyenek ezek az alkalmak, mert csak így lehet a tanítványokat inspirálni és jó energiákkal feltölteni. Fantasztikus élmény látni, ahogy fejlődnek, ahogy kinyílik a szemük.

Tervez újabb témákat, újabb csoportokat?

A két nagy szerelmemet, a festészetet és a francia nyelvet szeretném összekötni, és franciául szeretnék festészetet tanítani itt élő franciáknak. Felkerestem egy anyanyelvi tanárt egyfajta szupervízióra, hogy megerősítsen, és most úgy érzem, sínen vagyok.

Valóban sok szálon fut az élete... Jut idő pihenésre is?

Nagyon nehéz megengednem magamnak a semmittevést, miközben tudom, hogy mindenkinek – főleg a másokra sokat figyelőknek – szüksége van a töltekezésre, különben kiürül a puttony, és elkezdenek nem vagy nem jól menni a dolgok. Mégis, ha leülök és csak nézek magam elé, rögtön lelkifurdalásom lesz. Transzgenerációs módon hordozom női felmenőimtől ezt az állandóan tevékeny létet; nagymamám 94 éves korában még kapált a kertben… Igyekszem ezen tudatosan változtatni, hiszen akkor is fontos dolgok történnek a lelkünkben vagy a tudatunkban, amikor nem jár a kezünk. Időt kell adnunk a belső folyamatoknak, a leülepedésnek, hogy azután újult erővel és energiával folytathassuk ott, ahol egy kicsit megpihentünk.

Péter Zsuzsanna

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.