Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A helyiek széleskörű tiltakozása ellenére, az ott élők egyértelmű akaratát, valamint Óbuda-Békásmegyer építési szabályzatát felülírva és megkerülve építene lakóparkot a Római-parton egy beruházó.

A Losonc utca 11. alatt lévő telekre 2024 novemberében érkezett építési engedélykérelem, amit a harmadik kerületi tervtanács 4:0-ás arányban, szakmai alapon, teljes összhangban elutasított. Többek között azzal az indokkal, hogy a tervezett épület társasház jellegű, teljesen más koncepciójú, mint a szomszédos, kis létszámú üdülőépületek. Az építeni szándékozott ingatlan sem méretében, sem megjelenésében nem illeszkedik a kisüdülők világához, végképp nem felel meg a településképbe illeszkedés követelményének.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat felhívja a figyelmet: a kerület éppen az ilyen típusú beruházások megakadályozására alkotta meg és fogadta el új építési szabályzatát, aminek a tervezett épület semmi módon nem is felelne meg. Tökéletesen ellentétes klíma- és zöldbarát szemléletünkkel a Római-part természetközeli állapotának veszélyeztetése, az ökoszisztémájába való durva beavatkozás, különösen nem összeegyeztethető értékeinkkel egy túlméretezett lakópark engedélyeztetése Budapest egyedülállóan különleges, közkedvelt zöldterületére.

A kormányzati hátszél azonban sajnos képes lesöpörni egy egész kerület akaratát. A magyar építészeti törvény – „köszönhetően” a fideszes parlamenti többségnek – immár nem írja elő a települési tervtanácsok engedélyét, s elegendő, ha az országos főépítész áldását adja egy-egy beruházásra. Akit nem mellesleg Lázár János építésügyi miniszter nevez ki. Kétségünk ne legyen, ez azt jelenti, hogy innentől senkinek a beleegyezése nem kell ahhoz, hogy gyakorlatilag bárhova, bármilyen épületet engedélyezzenek a jövőben.

„Durva precedens lehet abból, ha az országos főépítész a helyi közösség akaratát semmibe véve engedélyezi a beruházást a Római-partra. Itt egy nagyon széleskörű társadalmi egyeztetés folyt a fővárosi közösségi tervezés keretében, több mint 5000 ember tette egyértelművé, hogy elutasítja a lakófunkció dominanciáját a Római-parton. Az elsöprő többség azt szeretné, ha a hely sportolásról, pihenésről, szórakozásról szólna, s nem látnának szívesen egy túlméretezett lakóparkot, ami ráadásul hullámtérben épülne fel” – nyilatkozta Béres András, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat határozottan tiltakozik az erősen korrupció látszatát keltő eljárás ellen. Az építési engedély kiadásával egy időben ugyanis egy több száz millió forint értékű ajándékot is kap a beruházó, hiszen ahol eddig tilos volt ilyen épületeket felhúzni, annak a teleknek abban a pillanatban több száz millió forinttal emelkedik az értéke. És ha a helyi érdekek ellenére a beruházó bármilyen módon meg tudja győzni vagy a területileg illetékes tervtanácsot, vagy az országos főépítészt, akkor bárhova, bármilyen épületet engedélyeztethetnek a jövőben. Ezt pedig nehéz nem korrupciónak nevezni.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.