Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Hiszünk abban: már óvodáskorban el lehet, sőt el kell kezdeni az érzékenyítést és szemléletformálást, hogy felnőttként felelős állattartókká váljunk,” mondja a Gáspár Zsófi, az Óbudai Közhasznú Kutyás Egyesület elnöke, a kerületi Mancs a kézben óvodai program egyik kezdeményezője.

A játék varázslata

Érchegyiné Futó Csilla, egykori óvodavezetőnk, a Mancs a kézben másik ötletgazdája és megvalósítója számára az állatasszisztált foglalkozások igen ismerős terepnek számítanak. Hiszen képzett állatterápiás foglalkozásvezetőként a Meseerdő Óvoda csoportjaiban ő honosította meg az első kutyás „kalandokat”.

Mint mondja, az ilyen alkalmak varázslata abban áll, hogy a gyerekek nem feladatként, hanem játékként élik meg a foglalkozásokat, és így örömmel vonódnak be a tevékenységekbe. Ez valósul meg a Mancs a kézben program látogatásain is, amely ettől a tanévtől kezdve a kerületi óvodákban épületenként legalább egy csoportban elérhető.

Beszédes a kutya testbeszéde

„Nem kutyabemutatókat tartunk, – hangsúlyozza a foglalkozásvezető, – együtt játszunk, és a mozgásos tevékenységek során adjuk át a kutyatartáshoz kapcsolódó információkat, így a gyerekek észrevétlenül, örömmel tanulnak.”

A foglalkozásokon többek között olyan témák kerülnek elő: miért van szüksége a kutyának játékra vagy éppen pórázra; hogyan szedjük fel a kutyakakit, a tasakot melyik kukába dobjuk; miről árulkodik a kutya testbeszéde: mikor nem szabad a közelébe menni.

„Minden kutyásítható”

Három jól képzett, a gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendő terápiás kutya az alkalmak segítője: Mézi, Bambusz és Amy. A foglalkozások igen összehangolt munkát igényelnek a résztvevő felnőttektől is: míg Csilla a gyerekekre figyel, a gazdi pedig a kutyáira, így irányítanak és reagálnak a történésekre.

„Hiszen nincs két egyforma foglalkozás. Függ attól például, a gyerekek milyen hangulatban vannak, mennyi ideig tudnak fókuszálni, de még az időjárástól is, – mondja Csilla. – Ha esik a hó, vagy éppen süt a nap, ahhoz is tudunk kapcsolódni, úgy szoktam fogalmazni: minden kutyásítható.”

Fontos szempont, hogy minden gyermek a maga tempójában közeledhet a kutyákhoz a foglalkozásokon. Amelyek játékos formában fejlesztő hatásúak is: például az akusztikus figyelem van a középpontban, amikor zenehallgatás közben kell a kutya által mutatott mozdulatot utánozni; a rövidtávú memória, amikor ki kell találni, hogy mit rejtettünk el a kutyatartás felszerelései közül; finom mozgások összehangolása a szemétszedő csipesz használatakor; szociális készségek, amikor együtt kell működni.

„A felelős állattartásra érzékeny nemzedék nőjön fel”

„Sok óvodai csoportban él állat, a gondoskodás róluk, a kommunikáció velük jól illik foglalkozásainkhoz, – teszi hozzá Gáspár Zsófi, az Óbudai Közhasznú Kutyás Egyesület elnöke. – Célunk, hogy Óbuda-Békásmegyeren egy, a felelős állattartásra érzékeny nemzedék nőjön fel, a Mancs a kézben az egyik fontos lépés ennek elősegítéséhez.”

Önkormányzatunk elkötelezett segítője ennek a törekvésnek. És sokféle kerületi tevékenységgel kapcsolódik be, így az egyesület rendszeres támogatása mellett, például éppen most futó akciója keretében térítésmentesen biztosít a lakosok számára kutyapiszok gyűjtő tasakokat.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.