Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Európai Unió LIFE programjának támogatásával kezdődő 7 éves természetvédelmi projekt lényeges része a Mocsáros 12 hektáros nemesnyár ültetvényének átalakítása változatos összetételű, elsősorban őshonos fajokból álló erdővé.

Hosszú folyamat lesz, de egész biztos, hogy a végeredménnyel a növény- és állatvilágon kívül a kiránduló emberek is elégedettek lesznek. A munkát a terület kezelője, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete végzi.

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy kerületünk természeti értéke, a Mocsárosdűlő területén az elmúlt hónapokban – az Európai Unió LIFE-pályázatának előkészítéseként – fokozott erőbedobással kezdődött meg a romok és a hulladék eltávolítása. Újabb fontos fejleményről tudunk beszámolni.

Hulladékok eltávolítása

Aki már kicsit bemerészkedett a terület belsejébe, láthatta, hogy mennyi hulladék szennyezi az erdőt. Nemcsak az évek során behordott kommunális hulladékról van szó, hanem arról is, hogy – különösen a terület északi, Határ úthoz közeli területén – a talajfelszínen is megjelennek kisebb-nagyobb betondarabok és téglák. Ahhoz, hogy az eredeti erdőtársulást alkotó fekete és szürke nyárakat, égereket, kőriseket és kocsányos tölgyeket el lehessen ültetni, az építési törmelék jelentős részét el kell távolítani. A hulladékok kihordása és elszállítása tehát évekig tartó munka lesz.

Fokozatosság, amennyire csak lehetséges

Maga az erdőátalakítás is több lépcsőben történik, hiszen senki sem szeretné, ha a fafajcsere érdekében egyszerre levágnák az egész erdőt. A vágásterületeken a lehető leghamarabb el fogják ültetni az őshonos csemetéket.

A munkák első szakasza várhatóan 2025. február 24-től március 15-ig tart.

Milyen fák kivágására kerül sor a következő hetekben?

Az előzetes felmérés során a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei jónéhány olyan szürke nyár, mézgás éger, fehér fűz és madárcseresznye egyedet találtak, amelyeknek a jövőbeli erdőben is helyük és szerepük lesz. Az idegenhonos platánból is meghagynak majd néhány egyedet, éppen azért, hogy ne tűnjön el egyszerre minden fa a területről. A felsorolt fák közül több a nemesnyárakkal folytatott „növekedési verseny” során erőteljesen felnyurgult. Annak érdekében, hogy ezeknek az értékes és a jövő számára megtartandó faegyedeknek legyen helyük a koronanövekedéshez, most ezek mellől távolítják el a gyarapodásukat akadályozó nemesnyárakat.

Mennyi fát fognak az első szakaszban kivágni?

A fák kivágása nagyobb területen, elszórtan történik, vágásterület most nem képződik. Ha összeadjuk a fák kivágásával érintett területet, azt mondhatjuk, hogy kisebb lesz, mint a teljes 12 hektáros erdőterület 5 %-a.

A munkák alatt szabad sétálni az erdőben?

Veszélyes lenne. Nagyon kérjük, hogy február 24-től március 15-ig ne jöjjön az erdőbe. A munkák március 15-ig befejeződnek, hiszen kezdődik a fészkelési időszak. Március 15. után a madarakat és a természetszerető embereket is visszavárjuk.

Mikor folytatódnak a munkák?

Nyár végén, ősz elején elkezdődik egy újabb, a mostaninál nagyobb léptékű beavatkozás. Ennek végén, 2026 elején már őshonos facsemeték ültetésére is sor kerül.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.