Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a női jogok napja − ezek kimondásáé és az ezekért való küzdelemé. A jeles nap eredete is erre int minket: 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. Ma is, 169 év elteltével is beszélnünk kell a nemi alapú egyenlőtlenségekről és a női jogok igen hiányos képviseletéről. Nem az átnyújtott szálvirág helyett, hanem amellé ajánljuk.


A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a női jogok napja − ezek kimondásáé és az ezekért való küzdelemé. A jeles nap eredete is erre int minket: 1857. március 8-án emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. Ma is, 169 év elteltével is beszélnünk kell a nemi alapú egyenlőtlenségekről és a női jogok igen hiányos képviseletéről. Nem az átnyújtott szálvirág helyett, hanem amellé ajánljuk.

A nemek közötti egyenlőséget mérő nemzetközi összehasonlításokból és felmérésekből látható, hogy Magyarországon a nők hátrányos megkülönböztetésének mértéke egyre rosszabb. Hogy néhány példát említsünk:

  • · közel minden második magyar nő tapasztalt már élete során fizikai erőszakot vagy fenyegetést és/vagy szexuális erőszakot;
  • · a magyarok több mint 70%-a továbbra is úgy gondolja, hogy a nők elsődleges feladata, hogy gondoskodjanak otthonukról és családjukról, míg a férfiaké, hogy pénzt keressenek;
  • · a magyar nők még mindig közel kétszer annyi időt töltenek fizetetlen háztartási és gondozási feladatokkal, mint a férfiak;
  • · a nők férfiakhoz viszonyított bérhátrányának mértéke az elmúlt években folyamatosan nőtt Magyarországon, a legutóbbi adatok alapján 17,8%-kal keresnek kevesebbet;
  • · a Nemek Közötti Egyenlőség Index értéke nálunk a második legalacsonyabb az EU-ban.

(Forrás: Amnesty International Magyarország)

 

Mit tehetünk? – Tabuk helyett segítség

Amint látjuk, van bőven feladat a nemi alapú egyenlőtlenségek és a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése érdekében, valamint a nők munkájának megbecsüléséért és anyagi függetlenségéért.

Ezek a lépések egymással összefüggésben biztosíthatják a nők gazdasági, fizikai, mentális és jogi biztonságát a férfiak uralta társadalmi berendezkedésben.Tudjuk, a komplex megoldás a törvényalkotók kezében van. Ám addig is, amíg ez valóra válik, a nem kifejezetten támogató jogi környezet ellenére, a civilek, a civil szervezetek és az önkormányzatok nem teljesen eszköztelenek, mutatunk két megvalósítható, jó példát erre, a két jógyakorlat további erénye, hogy mindkettő hozzájárul ahhoz, hogy érzékeny témákról tabuk nélkül induljon párbeszéd.

Áldozatsegítő lakások túlélőknek, érzékenyítés szakembereknek
Hogyan segíthetjük a családon és partnerkapcsolaton belüli erőszak áldozataink valódi védelmét? Azzal, hogy áldozathibáztatás helyett hozzáférhető, szakmailag felkészült, empatikus, biztonságos támogatást kapjanak. Mindezek mellett a társadalmi edukáció és érzékenyítés a témában szintén elengedhetetlen.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Áldozatsegítő Programja évekkel ezelőtt ezzel a céllal jött létre, a NANE és a PATENT Egyesület munkatársaival szoros együttműködésben. Válogattunk azokból a konkrét lépésekből, amelyeket programja eddig tett a fenti törekvések elérése érdekében.

Ingyenes jogsegély-szolgáltatásunk minden hónapban személyesen elérhető azon harmadik kerületi lakosok számára, akik bántalmazást éltek meg, erőszak áldozataivá váltak és jogi segítségre szorulnak.

Áldozatsegítő önismereti csoportot indítottunk el, amelyek során fontos többek között a résztvevők megerősítése, az áldozati bűntudat enyhítése.

Művészeti traumafeldolgozó workshopot hirdettünk, a műhelymunkában a közös alkotás, a párbeszéd és az együttlét határozta meg a feldolgozás folyamatát.

Három áldozatsegítő lakást alakítottunk ki érintett családok számára, a program részeként az újrakezdést segítő szolgáltatáscsomaggal is készültünk, többek között anyagi és lelki támogatással.

Összesen több mint 250 órányi képzést és érzékenyítést tartottunk többek között rendőröknek, szociális dolgozóknak, háziorvosoknak, védőnőknek és szépségipari dolgozóknak.

Menstruációs szegénység – lefaragni a hátrányokból

Hogyan segíthetünk enyhíteni a menstruációs szegénységet?

A menstruációs szegénység azokat a nőket érinti, akik számára nem hozzáférhetőek vagy nem megfizethetőek a havi vérzés idején szükséges intimhigiéniai termékek.

Arról, hogy ez hány nőt érint ma Magyarországon, nem készült felmérés. Így becslésekre kell hagyatkoznunk, amelyek szerint minden tizedik nő, lány számára megoldatlan probléma a menstruációs napokban munkába vagy iskolába menni, és ezek a kényszerszünetek mind-mind növelik a nemek közötti egyenlőtlenségeket.

A menstruációs szegénység azokban a társadalmi csoportokban – például a mélyszegénységben élő nők vagy a hajléktalanságban élő nők körében – van jelen, amely érintettjei amúgy is hátrányoktól szenvednek. És azzal, hogy a menstruációs szegénység miatt munkavállalásuk vagy iskolába járásuk akadályba ütközik, hátrányaik sora, kirekesztettségük csak tovább növekszik.

A rászoruló harmadik kerületi nők számára, ennek a helyzetnek az enyhítésére, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központban ingyenesen biztosítunk a havi vérzés idején szükséges eszközöket. A Váradi utcai telephelyen a most üzembe helyezett automatából a termékekhez diszkréten férhetnek hozzá a nők. A projekt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a HoldOn Alapítvány együttműködésében jött létre. A menstruációs szegénység elleni fellépés keretében további automatákat tervezünk telepíteni Békásmegyeren.

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.