Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újabb intézményi energetikai korszerűsítésről számolt be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. A Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik épülettömbjében zajlanak hőszigetelési és energetikai munkálatok, amelyek a várakozások szerint jelentős energiamegtakarítást és komfortosabb környezetet biztosítanak majd az itt tanuló diákoknak és az itt dolgozó pedagógusoknak.

Újpest polgármestere nemrég a Virág Óvodában lévő energetikai korszerűsítést, ezúttal pedig a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola korszerűsítését mutatta be.

„Újabb energetikai hőszigetelési munkálatokat kezdtünk, és nem ez lesz az utolsó! Szépen sorban haladunk a lehetőségeinkhez mérten. Ezáltal nemcsak kevesebb lesz az intézmények energetikai költsége, hanem komfortosabb körülmények között lehetnek az itt dolgozó és idejáró gyermekek is” – fogalmazott dr. Trippon Norbert.

A Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyik épülettömbjében zajlik jelenleg az energetikai korszerűsítés, ahol négy tanteremben három osztály kap helyet. A beruházás eredményeként egy megújult, hőszigetelt és komfortosabb épületben tanulhatnak majd az újpesti diákok.

A felújítás során korszerű, háromrétegű nyílászárók kerültek beépítésre, valamint a homlokzat is 10 centiméter vastag hőszigetelést kap, amelyet a környező épületrészekhez illeszkedő színezés tesz majd egységessé.

A fejlesztés várhatóan 25–30 százalékos energiamegtakarítást eredményezhet, ami üzemeltetési szempontból is jelentős előnyt jelent.
A korszerűsítésnek köszönhetően az intézményben dolgozó pedagógusok és az ide járó diákok is egy komfortosabb, élhetőbb környezetben tölthetik mindennapjaikat.

A beruházás nemcsak energetikai és üzemeltetési szempontból jelent előrelépést, hanem esztétikai és városképi szempontból is pozitív változást hoz Újpest életében.

Energetikai korszerűsítések a korábbi években

Az elmúlt években Újpest Önkormányzata számos korszerűsítést valósított meg, a kisebb fejlesztésektől a komplex energetikai beruházásokig.

Teljes körű megújuláson esett át például a Nyár Óvoda, az épület külső és belső terei is korszerűsítésre kerültek. Új nyílászárókat építettek be, megtörtént a hőszigetelés, valamint elektromosan mozgatható árnyékolókkal is bővült az intézmény.

A Karinthy Frigyes Óvodában mintegy 600 négyzetméteren újították fel a tetőszerkezetet és korszerű szigetelést kapott az épület. Emellett több intézményben is megvalósult világításkorszerűsítés többek között az Újpesti Szakrendelőben, valamint több mint húsz óvodában és bölcsődében a régi hagyományos izzókat modern LED-világításra cserélték a korábbi években.

A nyílászárók cseréje is folyamatosan zajlik az újpesti intézményekben. A már említett Karinthy Frigyes Óvoda mellett a Hajló Bölcsődében is teljes homlokzati hőszigetelést végeztek, a régi nyílászárókat korszerű, energiatakarékos elemekre cserélték, és árnyékolókat is felszereltek. A Virág Óvodában, a Bőrfestő Óvodában, valamint a Homoktövis Bölcsődében és Óvodában minden régi ablakot és ajtót modern, háromrétegű nyílászárók váltottak fel.

Figyelemre méltó az Újpesti Szakrendelőben történt átfogó energetikai és épületkorszerűsítési beruházás is, valamint a Karinthy Frigyes Általános Iskolában történt hőszigetelés, nyílászárócsere.

Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. épületén pedig napelemeket telepítettek, amelyek a fenntartható energiahasználat irányába tett további lépést jelentenek. A fejlesztések várhatóan a jövőben is folytatódnak, hozzájárulva az intézmények energiahatékonyságának és komfortjának további javításához.

SZFM

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.