Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Április 14-e a könyvtárosok világnapja. Ezen a napon ünnepeljük mindazt, amit a könyvtárak adnak: tudást, nyitottságot és közösséget.

Április 14-e a könyvtárosok világnapja, amelyet 2011 óta ünneplünk nemzetközi kezdeményezésre: az Amerikai Könyvtárak Szövetsége és a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége kezdeményezte az ünnepet, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvtárak és könyvtárosok nyújtotta értékekre.

Napjainkban, amikor szinte mindenki tabletet, okostelefont, számítógépet használ, egyre nehezebb feladat ráirányítani a figyelmet a könyvekre. De bármennyire is gyorsul a világ körülöttünk, szükségünk van a könyvekre, amelyek nem merülnek le, nem romlanak el. Amelyek lekötnek, szórakoztatnak, tanítanak. A könyvtárak pedig nem csak a könyvek lelőhelyei, fontos közösségi és kulturális terek is, ahol az emberek tudást szerezhetnek, kapcsolatokat építhetnek és inspirációt kaphatnak.

Városunkban házhoz is megy a könyvtár, ugyanis működik a Könyvet házhoz! szolgáltatás. Így azoknak a beteg, mozgásukban korlátozott, ágyhoz kötött újpestieknek sem kell lemondaniuk az olvasás élményéről, akik nem tudnak elmenni a könyvtárba.

Mint ismeretes még a múlt év nyarán kötött együttműködési megállapodást Újpest Önkormányzata a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral azzal a céllal, hogy a könyvtári élmény azokhoz az újpestiekhez is eljusson, akik nem tudnak személyesen elmenni érte. A Könyvet házhoz! szolgáltatás az újpesti fiókkönyvtárak dokumentumkínálatára támaszkodik, és az újpesti könyvtárosok közreműködésével valósul meg. A program keretében azoknak biztosítja az olvasnivalók házhoz szállítását, akik idős koruk, betegségük vagy mozgáskorlátozottságuk miatt nem tudnak ellátogatni a könyvtárba. De az átmenetileg megváltozott élethelyzetben, pl. baleset, betegség miatt hosszabb ideig házhoz, ágyhoz kötöttek esetében is igényelhető. A kiszállítás térítésmentes.

Az érdeklődők a következő elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a könyvtárakkal:

Újpesti Könyvtár – 1042 Budapest, Király utca 5., Telefonszám: 369-4979, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Babits Mihály Könyvtár (Káposztásmegyer) 1048 Budapest, Lóverseny tér 5/a., Telefonszám: 230-2276 , E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Haszonné Kiss Katalin, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióigazgatója a könyvtárosok világnapján az Újpest Média kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott: ez a nap nem csupán egy szakmai „belső” ünnep, hanem egy olyan alkalom, amikor láthatóvá válik,  milyen sokrétű és összetett munka zajlik a könyvtárakban. A régióigazgató hozzátette: a könyvtárosok munkája talán soha nem volt ennyire fontos, mint napjainkban, amikor az információ mennyisége robbanásszerűen növekszik, ám a hitelesség egyre nehezebben megítélhető. “Itt válik kulcsszereplővé a könyvtáros” – hangsúlyozta Haszonné Kiss Katalin, majd hozzátette: “Nem csupán hozzáférést biztosítanak a kollégák az információhoz, hanem segítik annak értelmezését is” – mondta.

A régióvezető beszélt arról is, hogy a könyvtárak ma már a digitális esélyegyenlőség kiemelt helyszínei is, valamint közösségi szerepet is betöltenek. Hiszen a könyvtár egy olyan nyitott tér, ahol a könyvtárosok által szervezett programokon – legyen szó gyerekfoglalkozásokról, olvasókörökről vagy digitális workshopokról – találkozhatnak kicsik és nagyok egyaránt, és ezek az alkalmak hozzájárulnak a közösségi kapcsolatok erősítéséhez. De a könyvtárosok gondoskodnak arról is, ahogy Haszonné Kiss Katalin fogalmazott, hogy a múlt értékei hozzáférhetővé váljanak.
“A könyvtárosok a kulturális örökség őrzői is, hiszen a gyűjtemények gondozása, a helytörténeti anyagok feltárása és a digitalizálás révén biztosítják, hogy múltunk értékei a jövő számára is hozzáférhetők maradjanak. Összességében tehát elmondható, hogy a könyvtárosok munkája ma már nem csupán a könyvekhez kötődik, hanem az információhoz, a közösséghez és a tudáshoz való hozzáférés biztosításának egyik kulcsa ” – zárta gondolatait Haszonné Kiss Katalin régióigazgató.

A világnap alkalmából az Újpest Média ezzel az idézettel köszönti a könyvtárosokat:
„Szeretem a könyvtárosokat, végtére is az ő kezükben van az irodalom. Jó könyvtáros meg jó középiskolai irodalomtanár nélkül – semmi sincs.”  (Esterházy Péter)

 

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.