Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Erzsébetvárosban arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez képest gondoskodni tudjunk mindazokról, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Az elmúlt években ezért alakítottuk át a szociális ellátási rendszerünket, ezért vezettünk be különböző új támogatási formákat, és ezért vállaltuk önként, hogy vásárlási utalványokat juttatunk el az erzsébetvárosiak széles köréhez, anyagi helyzetüktől függetlenül.

lási utalványokat juttatunk el az erzsébetvárosiak széles köréhez, anyagi helyzetüktől függetlenül.
title image
Az önkormányzat lehetőségei azonban megváltoztak, ezért a korábbi gyakorlattól eltérően az idei évtől a vásárlási utalványok helyett, évente egy alkalommal, rászorultsági alapon, magasabb pénzbeli támogatást biztosítunk, karácsonyi támogatás címen. Emellett ezzel megszűnik a sorban állás a zord időben az ügyfélszolgálatok előtt. Ami azonban nem változik: az önkormányzat továbbra is segítséget nyújt a leginkább rászoruló erzsébetvárosiak számára.

Kérjük, figyelmesen olvassák el a következő sorokat, amelyekből kiderül, hogy kik lesznek jogosultak az új támogatási forma igénybevételére, és mi az igénylés menete.

Tájékoztatás a karácsonyi támogatás igényléséről

A támogatást az erzsébetvárosi honlapról letölthető (https://erzsebetvaros.hu/uploads/files/php4q9ZBO-1748423369-Kar%C3%A1csonyi%20t%C3%A1mogat%C3%A1shoz%20nyomtatv%C3%A1ny.pdf) formanyomtatványon lehet igényelni. 2025. október 31-ig, azoknak a lakosoknak, akik a jogosultsági feltételeknek megfelelnek és Erzsébetváros közigazgatási területén legalább egy éve bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek. Ha a kérelmezés a gyermekre hivatkozással történik, akkor a gyermekek VII. kerületi lakó- vagy tartózkodási helyének is legalább egy éve fenn kell állnia.

A karácsonyi támogatás összege egyszeri 30.000,- Ft, mely adott év december hónapjában kerül folyósításra. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek vagy háromnál több gyermeket nevelő családok esetében a gyermekek részére, a gyermekek száma szerint kerül megállapításra.

Karácsonyi támogatásra jogosult:

- aki 2025. május 15. napján már betöltötte a 65. életévét nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban, vagy időskorúak járadékában részesül, és jövedelme nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot; vagy;

- akinek gyermeke(i) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek és a gyermeke(i) részére a megállapított gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság legalább a karácsonyi támogatás iránti kérelem benyújtása évének december 31. napjáig fennáll; vagy

- aki, a családjában élő gyermek(ek) törvényes képviselőjeként három vagy több gyermek ellátásáról gondoskodik és a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot; vagy

- aki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerint fogyatékos személy vagy a családjában kiskorú fogyatékos személy ellátásáról gondoskodik és a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot; vagy

- aki az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmények igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló 335/2009. (XII.29.) Kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékosságban szenvedő személy vagy a családjában kiskorú fogyatékos személy ellátásáról gondoskodik és a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot; vagy

- aki a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 22. §-a szerint megváltozott munkaképességűek és a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 163 875,- Ft-ot.

A karácsonyi támogatás iránti kérelmet minden év május 15. napjától október 31. napjáig lehet benyújtani a Humánszolgáltató Irodán. A karácsonyi támogatás iránti kérelem határidőn túli benyújtása esetén a támogatás már nem állapítható meg!

A karácsonyi támogatás iránti kérelmek elérhetőek az önkormányzat honlapján, illetve ügyfélszolgálati irodáin a Garay utca 5. és az Erzsébet körút 6. szám alatt.

A kérelem benyújtható:

- személyesen a 1076 Budapest, Garay utca 5. szám alatt, ügyfélfogadási időben, vagy

- postai úton (Cím: Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 1073 Budapest, Erzsébet körút 6.), vagy

- Ügyfélkapun keresztül.

Kérjük Önöket, hogy a kérelem leadásakor, a gyors ügyintézés érdekében azt az alábbi mellékletekkel ellátva nyújtsák be.

Fontos információ, hogy a megállapított támogatás elsősorban folyószámlára utalandó, ezért a megadott folyószámla hitelességét vagy a folyószámla-kivonat felső részének bemutatásával vagy a folyószámla-szerződés bemutatásával lehet igazolni.

A kérelemhez csatolni kell a jogosultsági feltételeket igazoló alábbi dokumentumok másolatait:

- 65. életévét betöltő igénylő esetén: a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által kiadott éves nyugdíjértesítőt, vagy időskorúak járadékára való jogosultság esetén a Kormányhivatal határozatát kell benyújtani.

- Három vagy több gyermekkel rendelkezők, fogyatékkal élő gyermeket nevelők, fogyatékkal élők, megváltozott munkaképességűek esetén a kérelem mellékleteként az alábbi jövedelemigazolásokat kell benyújtani:

- egyéb pénzellátások igazolása (pl. családi pótlék, árvaellátás stb.),

- rendszeres jövedelem esetén (pl. munkabér) a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét kell igazolni,

- a nem havi rendszerességgel szerzett, (pl. alkalmi munka stb.), vagy vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagáról szóló nyilatkozatot, igazolást kell benyújtani.

- Ha rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülés vagy kiskorú gyermekek fogyatékossága alapján történik az igénylés esetén és a gyermek törvényes képviseletét nem a szülő látja el, be kell csatolni a gyámkirendelő határozatot.

- A fogyatékosságra, súlyos fogyatékosságra vagy megváltozott munkaképességre való hivatkozással benyújtott kérelemhez csatolni kell a mozgásszervi, értelmi fogyatékos, hallás- vagy látássérült, halmozottan fogyatékos, illetve autista személy esetében a súlyos fogyatékosság tényét igazoló iratokat. A fogyatékossági hatósági igazolványt vagy Budapest Főváros Kormányhivatala vagy bármely vármegyei kormányhivatal rehabilitációs hatósága által kiállított komplex minősítés, szakhatósági állásfoglalást, vagy hatósági bizonyítványt, vagy rehabilitációs ellátás tárgyában hozott határozatot, vagy rokkantsági ellátás tárgyában hozott határozatot, vagy egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás tárgyában hozott határozatot, vagy fogyatékosság tárgyában hozott határozatot, vagy fogyatékossági támogatás vagy vakok személyi járadéka megállapításáról szóló határozatot.

- Ha a kérelmet a nagykorú személy helyett a gondnoka nyújtja be, a gondnokkirendelő határozatot a kérelemhez mellékelni kell.

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.