Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Molnár István alpolgármester 35 éve, az első demokratikus önkormányzati választáson lett képviselő. Azóta nyolcszor indult egyéni körzetben, és mindannyiszor győzött – egyedül 1994-ben nem jelöltette magát. 1990-től 2009-ig az SZDSZ színeiben politizált, azóta függetlenként dolgozik. Az első időkben a Garay tér környéke tartozott a választókörzetéhez.

„Az első ciklusban 32 főből állt a képviselő-testület, alig fértünk el a teremben. Az akkori 18 egyéni körzet mára 10-re csökkent, a kerületben akkoriban még 90 ezren éltek – ma körülbelül 50 ezren.” – emlékezik vissza a kezdetekre. – „Nem volt internet, sőt, számítógép sem nagyon. Több kiló papír tornyosult mindenki előtt, kézfeltartással szavaztunk. Előfordult, hogy reggel 9-kor kezdtük az ülést, és éjfélig tartott, majd másnap reggel folytattuk. A polgármester egy kockás füzetben vezette a kerület költségvetését.” – idézi fel a ma már szinte hihetetlen részleteket.

Jelenlegi körzetébe, az Almássy tér környékére 1998-ban került. Azóta nemcsak a körzete, hanem maga a kerület és a prioritások is sokat változtak. „20-30 éve még alig volt téma például a zöldítés. Ma, ebben a sűrűn beépített kerületben ez már központi kérdés. Büszke vagyok rá, hogy az Almássy utca zöldebb lett és megújult. 2000-ben javasoltam először, hogy kerüljön be a költségvetésbe, de mindig elhalasztották. 25 év kellett hozzá, de végül sikerült.” – mondja, rávilágítva, hogy a szívósság és a türelem a képviselői munka alapja.

Nem véletlenül örült annak a friss hírnek, hogy a kerület három útfelújítást nyert a Főváros Healthy Street pályázatán – ezek közül kettő, a Wesselényi és a Dohány utca érintett szakasza épp az ő körzetét határolja. „Nyilván tartunk majd fórumokat, bevonva a főtájépítészt is, hogy pontosan hogyan valósuljon meg a kivitelezés.” – jegyzi meg.

A változások mellett persze akadnak örökzöld témák is. „Rendszeresen megkérdezem a lakókat, és ők mindig ugyanazt a három területet emelik ki: a köztisztaságot, a társasházak támogatását és a közbiztonságot.” – sorolja. A társasházak sorsa különösen közel áll hozzá. „A magánosítás 1990-ben kezdődött, ma már a lakosság 93%-a társasházban él, magántulajdonban. Évtizedek kellettek hozzá, hogy kialakuljon a tulajdonosi szemlélet. Eleinte a villany- és gázvezetékek, illetve a tetők felújítása volt a legfontosabb. Most jöhet a homlokzatok megszépítése – legalább 3-400 olyan ház van, amelyhez évtizedek óta nem nyúltak.” – mondja. 2024 óta alpolgármesterként a társasházi pályázatok felügyelete is az ő feladata.

Körzetéhez 144 ház tartozik – „álmából felébresztve is tudja, melyikkel mi a teendő”. Sok lakót személyesen ismer, 430 e-mail címre rendszeresen küld tájékoztatást, 400 lakóval közvetlen telefonkapcsolatban van. Őt valóban bármikor fel lehet hívni: ha probléma adódik, megy, és megbeszéli az érintettel.

Szerinte sikerének titka, hogy tősgyökeres erzsébetvárosi. Dédszülei, nagyszülei, szülei is itt éltek, ő maga is itt született, itt járt iskolába, és ma is a kerületben lakik. „Nyilván a népművelői és pedagógusi végzettségem is szerepet játszik abban, hogy szeretem ezt a munkát. Imádom a lakókkal való állandó kapcsolattartást. Igyekszem a legtöbb problémára megoldást találni – persze mindenre nem lehet, de szerintem az is fontos, hogy ha valami nem megoldható, mindig elmondom, miért nem.”

Élvezi, hogy amikor végigmegy az utcán – amit rendszeresen meg is tesz, mert nincs autója –, nagyon sokan ráköszönnek. Elégedett elvégzett munkájával. „Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy sosem szavaztam rosszul, de remélem, hogy többnyire úgy döntöttem, ahogy a lakóink többsége szerette volna. Az ő érdekükben szavaztam – és így fogok tenni a következő három és fél évben is.” – ígéri.

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.