Ha azt írja az újság, hogy csökkent az infláció, miért érezzük még mindig, hogy semmire sem elég a pénzünk? Nem mondanak igazat? Egyáltalán, mit jelent az, hogy 3,3 százalék volt az infláció januárban?
Nem nagyon kellett magyarázni 2022-ben és 2023-ban, hogy milyen kellemetlen, sőt kíméletlen következményekkel jár a magas infláció. Alapvető élelmiszerek váltak szinte luxussá, mint a vaj vagy a méz, a dióról, kávéról nem is beszélve. Kenyeret, felvágottat, tojást, krumplit akkor is kellett venni, ha nagyon drága volt, legfeljebb megettük a kifli szárazabb csücskét is. A gyümölcs, a zöldség ára brutális magasságokba nőtt, sokszor ott kellett hagyni a polcon. Azt hittük, sosem lesz vége.
Valaminek vége lett, az őrületes áremelkedésen már biztosan túl vagyunk jó ideje. Ám ez nem jelenti azt, hogy ami maradt, az a Kánaán. Már tavaly tudni lehetett, hogy az infláció le fog konyulni, ez végül néhány hónap késéssel az idén januárban következett be, nagyrészt az úgynevezett bázishatás miatt.
Képzeljük el, hogy a gumicukor 2024 januárjában 100 forintba került, majd folyamatosan, meredeken nőtt az ára, 2025 januárjában pedig már 150 forintot kértek érte. Aztán folytatódott az áremelkedés, így 2026 januárjában 200 forintot kellett a gumicukorért fizetnünk.
Ezt az inflációra fordítva úgy kell számolni, hogy 2025 januárjában 50 százalékos volt a tizenkét havi áremelkedés mértéke – hiszen 100-ról 150 forintra nőtt a gumicukor ára. Aztán 2025 és 2026 januárja, tehát a következő tizenkét hónap alatt is volt infláció, hiszen megint 50 forinttal lett drágább a gumicukor. Ám ezt már az eleve magasabb 150 forintból kell számolni, így a plusz 50 forint már csak 33,3 százalékos áremelkedést jelent.
Most képzeljük el, hogy 2024 és 2025 januárja között a gumicukor ára 100 forintról nem 150, hanem 180 forintra emelkedett, ami 80 százalékos növekedés. A következő évben ehhez képest már csak 20 forinttal nőtt az ár, ami ehhez képest csekély, 11 százalékos árnövekedést jelent. A gumicukor persze így is 200 forint.
Ez a bázishatás. Mivel az éves inflációnál mindig a 12 hónappal korábbi árhoz hasonlítjuk a mostanit, a második példa szerint minden sokkal jobb és szebb most, mint tavaly volt. Pedig a helyzet valójában szörnyű, bármit is magyaráz bárki 80 és 11 százalékról. Hiszen kétszer annyiba kerül a gumicukor, mint 2 éve.
Mit mutat meg akkor ez az egész inflációsdi? Jobb lett nekünk, hogy más lett a bázis? Nem teljesen mindegy, miért kerül 200 forintba a gumicukor? Alapvetően teljesen mindegy. Ha ki kell fizetni, voltaképp lényegtelen, hogy jött össze ez a 200, legfeljebb érezhetjük, hogy tavalyelőtt a boltban nem hittünk a szemünknek, az idénre pedig már csak simán drágább lett a gumicukor is, meg egy csomó más minden.
Az a tény, hogy most alacsony, 3,3 százalék az infláció, mindenképp jó hír. Ahhoz, hogy a gazdaság haladjon, kell valamekkora infláció, ez a forgó fogaskerekek kopásából adódó tétel, aminél normális esetben jóval nagyobb ütemben nő a bér, a vállalkozás jól gurul. Ez a 3,3 lehetne rosszabb, de lehetne jobb is, kis jóindulattal alacsonynak is mondható.
Az alacsony infláció azonban nem jelenti azt, hogy majd olcsóbb lesz minden.
Egy-két dolog ára amúgy lejjebb mehet, de összességében a telerakott bevásárlókocsi nem lesz olcsóbb, sőt egy picit drágább lesz. Az alacsony infláció mindösszesen azt jelenti, hogy rosszabb már nem lesz.
Pontosabban: sokkal rosszabb nem lesz egy ideig. Vagyis nagyon is jól érezzük, hogy minden ugyanúgy drága. És ez a drágaság, a megfizethetetlen áruk világa még nagyon sokáig velünk lesz. Addig, amíg a folyamatosan emelkedő fizetésünkhöz, nyugdíjunkhoz viszonyítva ez a 200 forintos gumicukor egyre olcsóbbnak nem tűnik.
