Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Palotanegyed talán legjobb modern épületében jártunk szakértőinkkel, Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás építészekkel, ami az egykori Pajor szanatórium híres épületét teszi olyan egységessé, amiről az eredeti tervezők talán csak álmodtak.

A Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Kara (ETK) a második legnagyobb az egyetem karai közül, rengeteg külföldi hallgató jár ide, és egy olyan épületben találtak otthonra, ami eredetileg nem egyetemi célra épült. A főbejárat a Vas utca 17. alatt van, de van bejárata a Szentkirályi utca 12–14. felől is egy 2022-ben átadott modern épületrészben. Az új épület kívülről is kimagaslóan jó, de ami egészen kiválóvá teszi, az a belső kialakítás és ahogy a régi épületekhez csatlakozik. Évával és Tamással bejártuk az egész épületkomplexumot, és megmutatták, mitől is olyan értékes, ami itt létrejött.

A múlt: Pajor és Hültl
Hogy mi is van itt, lehetetlen megérteni, ha fel nem idézzük a múltat.

A Szentkirályi utca 14. alatt dr. Pajor Sándor Bécsben és Budapesten tanult neurológus 1889-ben, európai tanulmányútjáról hazatérve hozott létre gyógyintézetet. 1906-ban megvette a telek Vas utcára nyíló részét is, ahová Hültl Dezső építészprofesszorral terveztette meg a későbbi Dr. Pajor Szanatórium és Vízgyógyintézetet, ami az ország legnagyobb magángyógyintézete lett. Itt volt először rádiumos kezelés (amit a kései „jogutód”, az 1996-ban megszűnt Balassa kórház vitt tovább), volt fizikoterápia, napfürdők, légfürdők, „akkor minderre az autók nélküli Szentkirályi utca alkalmas volt”, jegyzi meg Bulcsu Tamás.

Hültl Kossuth téri házát mindenki ismeri; az eredetivel egyező stílusban újjáépült rész alatt van a metrókijárat. Az újonnan felhúzott, kívülről régi, belül modern betonépület felfogásbeli ellentéte a Szentkirályi utcai modern kiegészítésnek, jelzi Éva, de annak is, ahogy maga Hültl oldotta meg az ő Vas utcai épületének és a régebben épült Szentkirályi utcai háznak egyesítését. A régi épületen annyit alakított, hogy egységes legyen a megjelenés, de meghagyta a homlokzati vonalak kis eltéréseit.

Hogy miként is helyezkedik el a két utca között a Hültl által egybeépített két épület, a Google térkép nem túl friss műholdas képén még jól látható. A telket csak 3/4 részben foglalja el oly módon, hogy csak a telekhatárok mentén húzódik, és egy nagy kertet vesz körbe középen.

Más lett, de a helyén van
A Szentkirályi utca 14-es egynegyednyi telekrészen egy kisebb épület állt, amit 2000 körül lebontottak, parkolónak használták a helyét. A Semmelweis Egyetem 2018-ban hirdetett nyílt tervpályázatot a beépítésre, amin Bődi Imre és Frikker Zsolt építészek (Studio Fragment Kft.) terve nyert. Az egyébként, hogy a legjobb terv nyert és meg is valósult, Fortvingler Éva szerint igazán pozitív történet, sokszor nem ilyen szerencsések a tervezők.

Az új kari épülettel bezáródott a kert körüli épületek köre, tulajdonképpen most vált teljessé a Pajor-féle elgondolás. A homlokzat rafináltan egyszerű, ritmikusan változó ablakokkal illeszkedik a régi épülethez, de a tervezők az ablakokat kiforgatták dél felé, így a szűk utcából sokkal több fényt enged be, mutatja Éva. A másik nagy ötlet pedig a félkör motívumos bejárat, ami mívességet ad a homlokzatnak.

A mívesség a látszólag egyszerű homlokzat minden részén jelen van, pedig betonnal és acéllemezekkel dolgoztak, a beton azonban üveg simaságú, a lemez finoman áttört, a kar címerét pedig a betonba nyomott kicsi kavicsokkal alakították ki. Tamás arra is felhívja a figyelmet, hogy a bejárat nem szimmetrikus és a kapuzat béletessége milyen elegáns megoldás, akár egy gótikus templom kapuja, csak egyéb díszítés nélkül. És az is izgalmas, hogy az épületen át lehet menni, ami tulajdonképpen mindenkinek szabad, de a hallgatók és a trefortos gimisek, akik ide járnak ebédelni, sokszor át is mennek innen a Vas utcai részbe.

Amikor bementünk, akkor tárult fel igazán, milyen szervesen kapcsolódik az új épületrész a régihez. A közvetlenül mellette álló első szanatóriumépület belül kapcsolódik, a fogadótér teljes szélességében nyílik össze a két épület, és feltárul a belső kert is, ahová ki lehet menni. Éva arról beszélt, hogy az új épületnek és a Vas utcai rész átriumának kialakítása mennyire hasonló, pedig több mint 100 év választja el a kettőt, a belsőépítészeti megoldások, pl. a mindkét helyen lévő nagy Zsolnay váza emlékeztet rá, hogyan tiszteleg az új a régi előtt.

Amiben nagy eltérés van, azok technikai részletek, ami közül Tamás az akusztikai csillapítást emeli ki. Az új épületben nincs visszhang, a falak elnyelik a hangot, mások beszélgetése nem zavar. A Vas utcai átriumban ugyanakkor, miközben igazán szép, üldögélni nem olyan kellemes, mert mindenki hallja egymást, miközben alig értjük, mit mond a másik. Tamás, ahogy a Mária utcai sétán, most is a környezetpszichológia fontosságát hozza elő: az akusztika, a hangok hatása is nagyon befolyásolja az ember közérzetét. Az új épületnél erre figyeltek, és ez a modern technológiának köszönhető.

Az új épületben a fűtés, légkondicionálás sincs szem előtt, és a tervezők olyan apróságra is gondoltak, mint a folyosó burkolatából kibukó nemesacél szemeteskübli, ez már szinte „építészpornó” a szakmai szleng szerint.

Ennek ​az épületsétának két tanulsága van még. Az egyik, hogy egy cikkben csak a töredékét lehet bemutatni annak, amit láttunk. Ezért arra biztatjuk az olvasót, sétáljon maga is keresztül az épületen, nézze meg, milyen is valójában.

A másik tanulság pedig az, hogy

itt a bizonyíték, lehet úgy tágas, sokat tudó egyetemi kampuszt építeni a város közepén is, hogy nem romboljuk le a régit,

hanem parkos, kertes részeket hagyva csak alakítunk rajta és harmonikusan egészítjük ki az újjal. Ezt nem lehet nem észrevenni néhány lépéssel a Pázmány Campus környezetre, szomszédságra, városrészre érzéketlen most folyó munkálatai közben.

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.