Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Pápa tér és a Kenyérmező utca sarkán álló épületben működő Budapest School iskolaközösségének az elmúlt évek alatt igencsak meggyűlt a baja az autósokkal, akik gyalogátkelő híján oda se hederítettek az út egyik oldaláról a másikra átkelni vágyókra. A tanárok és diákok közös akcióba fogtak és hamarosan biztonságosabban közlekedhetnek.

„Itt sokszor annyival hajtanak, mint a főúton. A mi érdekünk is, ugyanakkor még sokak számára fontos lehet, hogy legyen itt zebra. Itt az Erkel Színház, a Pápa téri park, a játszótér, számos bolt, rengetegen járnak errefelé minden korosztályból. Ez egy köztér, és közérdek, hogy biztonságosan lehessen közlekedni” – véli Boldizsár, a Budapest School józsefvárosi középiskolájának tanulója. „A jogi szakkörön többek között azzal foglalkozunk, hogyan tudunk úgy együttélni egy közösségben, hogy senkinek ne sérüljenek a jogai. Ez itt a VIII. kerület és főként a helyi lakosok döntése, legyen-e itt zebra. Mi idejárunk iskolába, valami beleszólásunk nekünk is van. Ám végső soron a lakosok támogatásán, szolidaritásán múlik, hogy a felhívásunk és a kiállásunk mennyit nyom a latban.”

Október 17-én kora délután a Budapest School épületének nyitott ablakaiból a The Doors Break On Through (to the Other Side) slágere üvöltött, miközben az iskola diákjainak egy része „Zebrát!” feliratba rendeződve állt az iskola előtti úton, leállítva ezzel az autós forgalmat. Az egy percen át tartó flashmob idejére saját készítésű zebrát is leterítettek, amin

tüntetőleg fel s alá sétáltak tanáraikkal együtt.

Boldizsár hetedmagával vett részt a flashmob szervezésében. Arra hívták fel a figyelmet, mennyire veszélyes az átjutás a Kenyérmező utcai szakaszon, és egy gyalogátkelő igencsak elkelne.

„Mind a gyerekek, mind a tanárok érzékelik a szükségét a zebrának. Az autósok nemigen engednek át, jószerével még csak nem is lassítanak, a parkoló autóktól pedig beláthatatlan az útszakasz” – számolt be tapasztalatairól Soma, Boldizsár szervezőtársa.

Többször kilapíthatták volna, ha nem figyel, mondta Klári, szintén szervező. Szerinte a sofőrök csak a maguk dolgával vannak elfoglalva. „Perceken át kell állni, mire nagy nehezen megáll valaki, de akkor a mögötte lévők kezdenek el dudálni.” Nehezítő körülmény, hogy az autósoknak nem feltétlen tűnik fel az iskolaépület, mondta Ferkó, a szervezőcsapat tagja.

A magániskolában idén, az évkezdés előtt néhány tanár összeállt és létrehozta az iskola előtti gyalogátkelőért lobbizó Zebra munkacsoportot. „Az alakuló ülésünkön, augusztus végén, az egyik kollégánk mondta, hogy beküldte a Józsefvárosi Részvételi Költségvetésbe a zebra ötletét. Mivel nem tudtuk, hogy annak mi lesz a kimenetele, elkezdtünk közösen gondolkozni arról, milyen figyelemfelhívó akciót szervezzünk” – mondta Mohos Mónika tanár.

Liska Márton, az Emberjogi KVK, azaz kötelezően választható kurzus vezetőtanárának ötlete volt a flashmob is, aminek tervét a kurzusára járó diákokkal közösen készítették el. „A gyerekeknek kellett megtervezniük az útfeliratot, csapatokat szervezniük az egyes betűkre, és ők adták meg azt is, hogyan helyezkedjenek el társaik szoborcsoportként a felfestett betűkön” – mondta Liska Márton.

A szervezésbe bevonták a művtöris, dizájnos és fényképész KVK-k diákjait is. Az ő feladatuk a mobilzebra megtervezése, kivitelezése, a zene kiválasztása és a képi dokumentálás volt, a környező üzletekben kiosztott, szavazásra buzdító szórólapokat is készítettek, mondta Mohos Mónika.

A flashmobot a részvételi költségvetés szavazásának záróhetére tervezték, ám nem számoltak azzal, hogy a rendezvény bejelentésköteles. Az egyik diák jogász édesapja figyelmeztette az iskolát, változott a jogszabály, a flashmobot is jelezni kell a hatóságok felé. „Azért jelentkeztünk az emberjogi KVK-ra, hogy megismerjük a jogainkat, és ha már megismertük, gyakorolni is tudjuk. Így a gyülekezéshez valóról szereztünk tapasztalatot” – mondta Palkó.

„Nem lehet csak panaszkodni. Ha lehet tenni a rossz ellen, akkor tenni kell, ha macerás is.

Ez a flashmob nagyon jó közösségi élmény, összehozta az iskola közösségét és társadalmilag felelős hozzáállást hordoz. Nagyszerű, hogy a gyerekek előbb gyakorolhatják, hogyan kell célokat elérni, és majd csak utána jön az érettségi” – mondta az eseményen résztvevő Halácsi Péter, az iskola alapítója.

A Józsefvárosi Önkormányzat november 3-án tette közzé a részvételi költségvetés nyertes ötleteit, köztük szerepel a Budapest Schoolé is.

Még több hír a Belvárosból

A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
Öngondoskodás és öngondolkodás – többek között ez jellemezte a Kisvilág Alapítvány workshopjait, amit neurodivergens, azaz az átlagtól eltérő idegrendszeri tulajdonságokkal élők számára szerveztek a...
Egy hónapon át még biztosítjuk az idősek világnapjára szóló utalványok átvételét.
Szeretettel meghívjuk Önöket egy ingyenes látogatásra az etyeki Korda Filmparkba. Tartsanak velünk, és nézzenek be a filmek kulisszái mögé! A 2,5 órás program során betekintést nyerhetnek egy...
Idén november 20-22. között kerül sor Erzsébetvárosban a lakossági lomtalanításra. A MOHU BUDAPEST Zrt. kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált...
Belváros-Lipótváros Önkormányzata ADY VERSMONDÓ VERSENYT hirdet „IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK” címmel.
Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.