Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az újbudai Kána-tó revitalizációjának célja a tó vízminőségének javítása, a hosszú távon fenntartható, stabil vízrendszer kialakítása. A természetes ökológiai rendszer újraépítésével olyan önfenntartó rendszer jön létre, amely a jövőbeni környezeti hatásokra is képes reagálni. Újbuda Önkormányzata és a Lake 11 lakópark beruházója, az Atenor közös projektje nyomán a Kána-tó egy új, fenntartható városi tér központi elemévé válik.

Az újbudai Kána-tó a 2000-es évek elején a Hosszúréti-patak felduzzasztásával jött létre. A négy, egymással összefüggő elemből álló tórendszer azonban fokozatosan elvesztette természetes egyensúlyát: a beérkező hordalék – por, falevelek és egyéb szerves anyagok – folyamatosan leülepedett a mederben, jelentős iszapréteget képezve. Ezért romlott a vízminőség, csökkent az öntisztulási képesség, az ökológiai rendszer egyre sérülékenyebbé vált. A revitalizáció több évig tartó, többlépcsős tervezésében és kivitelezésében különböző szakterületek elismert szakértői, illetve szaktervezői, valamint az érintett hatóságok képviselői vettek részt.

A vízminőség javítása és a stabil vízi környezet kialakítása a júniusi projektzárásig több, egymásra épülő ütemben valósul meg. A felhalmozódott iszapot az akkreditációs laborban megvizsgálták, és megállapították, hogy nem tartalmaz veszélyes anyagokat. A 30 000 köbméter iszap eltávolítása, az élőhely rehabilitációja után már zajlik a töltésépítés és a munkaterület vízzáró leválasztása, ami a jövőbeli vízszabályozást szolgáló műtárgyak megépítéséhez szükséges. A kitermelt földet folyamatosan elszállítják, hogy a tópart visszanyerje rendezett arculatát, a partoldali nádas és cserjés ritkítása is megkezdődött.

Az ökológiai vizsgálatok és javaslatok alapján elsődleges cél a parti zónában kialakuló növényzet, nád, sás megtelepedése, ami segíteni fogja a jó vízminőség fenntartását. Legalább ennyire hangsúlyos a partvonal rekonstrukciója, amely alapvetően alakítja át a tó karakterét. Fokozatosan kialakuló, lankás partok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik a természetes növényzeti sávok megjelenését. Mindennek köszönhetően a tórendszer tisztább és stabilabb víztestté válik, amely gazdagabb élővilágnak adhat otthont, és képes lesz természetes módon szabályozni saját ökológiai folyamatait, rendezett és esztétikus környezetet tud nyújtani a környék lakóinak és a kirándulóknak.

A tó szintjében nem lesz változás, a vízmélység a kotrást követően egy-másfél méter körül alakul majd. Az üzemeltetési engedély szerint akkreditált szervezet félévente vízmintavételt végez majd, az értékelő jelentéseket megküldi a vízügyi hatóságnak. A tavak mélysége és ezáltal a víztérfogata jelentősen megnő, ami minimálisra csökkenti a túlzottan oxigénhiányos állapot kialakulását. Fenékleürítési lehetőséget is megteremtenek abból a célból, hogy az esetleg mégis megromlott minőségű vizet egyszerűen leeresszék, és a Hosszúréti-patakon érkező friss vízzel töltsék fel a rendszert, akár néhány nap alatt. A tó közeljövőben kiválasztandó üzemeltetőjének kiemelt feladata lesz a IV. tó (Wetland) hordalékfogó medencéjének tisztítása a telítődés mértékének megfelelő ütemben. Így az I., II. és III. tavak iszaposodása minimálisra csökkenhet.

– A Kána-tó a környék egyik meghatározó zöldfelülete, ezért a fejlesztés során kiemelt szempont, hogy jól használható, fenntartható közösségi környezet jöjjön létre. A kerület számára ez a projekt nemcsak környezetvédelmi beruházás, hanem közösségi ügy. A cél egy olyan zöldterület létrehozása, amely egyszerre szolgálja a természetvédelmet és a lakosság rekreációját –  emelte ki dr. László Imre, Újbuda polgármestere.

– Az önkormányzattal együttműködve arra törekszünk, hogy a projekt minden eleme a fenntarthatóság és a minőség elvei mentén valósuljon meg. Az egyes lépések szorosan kapcsolódnak a lakópark fejlesztési ütemeihez, ezzel is biztosítva a természeti és épített környezet harmonikus együttélését. A mi részünk már lezárult a tó rehabilitációjában, de jelenleg is zajlanak egyeztetések arról, hogy a tó partján egy szakaszon ideiglenes sétányt alakítsunk ki, a vállalásainkhoz képest korábban – tette hozzá Martin János, a beruházó Atenor Kft. ügyvezetője.

Az ingatlanfejlesztés és természeti rehabilitáció összekapcsolása meghatározó trend a modern városfejlesztésben, de ritkán valósul meg ilyen mértékű integrációval. A Kána-tó és a hozzá kapcsolódó zöldterületek nem csupán a környezet karakterét határozzák meg, hanem hatással vannak a lakosok életminőségére is, és közvetlenül befolyásolják az ingatlanfejlesztés értékét. Ha minden a tervek, illetve a szerződés szerint alakul, 2026 harmadik negyedévére példaértékű mintaprojekt készülhet el, amely a természetes és az épített környezet közötti egyensúly újradefiniálására törekszik. 

Még több hír Budáról

A legfinomabb magyar almák hazájából, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező almák vásárát hirdeti meg ismét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi lakosok számára. Továbbá, biztosítunk...
Közzétette 2027-re szóló országos gimnáziumi rangsorát a HVG. Míg tavaly négy, idén csak két kerületi oktatási intézmény fért fel a 100-as listára, viszont mindkét gimnázium javított a pozícióján. A...
A 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adták át a II. Kerületi Önkormányzat Budai díját, amelyet már több mint harminc éve adományoznak annak a kiadványnak, amely a legjobban segíti az...
Több mint 40 szakember vett részt a Hegyvidéki Önkormányzat és a BRFK közös Police Café rendezvényén, hogy együtt keressenek megoldásokat a családon belüli erőszak megelőzésére és felismerésére.
Mit szeret Újbudában? Min változtatna? Mitől lenne még élhetőbb, zöldebb, szerethetőbb a kerület?
Hogyan kezeljük a demenciával járó mindennapi kihívásokat? Milyen döntések előtt állnak a hozzátartozók, és hol kaphatnak segítséget?
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén egyhangúlag kiállt amellett, hogy a kerületi tulajdonú területeken keletkező parkolási bevételek továbbra is a kerületeknél maradjanak,...
A II. kerületi Örmény Önkormányzat egyedülálló kulturális programsorozattal tiszteleg az erdélyi magyar örmény gyökerek és a hazai művészeti élet óriásai előtt.
Ahogy tavaly, úgy idén is 30%-os kedvezménnyel látogathatják az Óbuda-Békásmegyer applikációt használó harmadik kerületi családok a Margitszigeten, a Palatinus fürdő területén található fényparkot.
Talán furcsa, de a budai Vár körül a középkorban több falu is létezett. Ilyen volt Logod, amely az Ördög-árok bal partján, a mai Attila út és Logodi utca között (a Bugát lépcső környékén) feküdt....
Október 22-ig az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Kortalanul kreatív című kiállítás remek alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
A zeneirodalom talán legszebb dallamai csendültek fel október 9-én a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermében.
Gerstl József, a Szent Erzsébet Pro Bono Budáért Díjjal kitüntetett kertész előadása látható a Vízivárosi Közösségi Térben.
Mi történik az idővel, amikor átlépünk egy másik világ küszöbén? Hogyan változik a valóság érzékelése, ha új kulturális közegbe, másik nyelvbe vagy akár a digitális térbe kerülünk? Eva-Maria...
Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.