Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hongkongi vívó világbajnokságon aranyérmet nyert a női kardcsapat, melynek egyetlen zuglói tagja, Szűcs Luca immár háromszoros világbajnoknak vallhatja magát.

Nagy volt az elvárás a BVSC-s Szűcs Lucával felálló női kardcsapat felé a hongkongi vívó világbajnokságon, lévén a magyar női kardválogatott az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Az együttes 2022-ben és 2023-ban is aranyérmes volt a világbajnokságon, a tavalyi vébén pedig bronzérmet nyert. Ezt a sikersorozatot szerették volna folytatni Lucáék a kínai városállamban, ám ez cseppet sem volt könnyű feladat. A magyar női kardcsapat ugyanis rendkívül nehéz ágra került. A 16 között Azerbajdzsánt kellett legyőzniük a lányoknak, a negyeddöntőben az a Japán várt rájuk, akiktől a párizsi olimpián vereséget szenvedtek, és amely csapatban egy kétszeres egyéni világbajnok is vívott, az elődöntőben pedig a világranglistát vezető franciák ellen vívtak, akiknek ezen a világbajnokságon egyéniben két érmesük is volt. Míg az első két mérkőzést végig uralták, és ennek megfelelően magabiztosan nyerték Lucáék, addig ez az elődöntő egy kőkemény csata volt, melyet végül egyetlen találat döntött el. Szerencsére a mi javunkra. Így a magyar női kardválogatott története során harmadszor is a világbajnoki aranyéremért léphetett pástra. Az első két alkalommal ezt az utolsó akadályt is sikerrel vették Lucáék, és ezt a „szokásukat” harmadszorra sem adták alább. Ehhez azonban nagy szükség volt Zugló Díszpolgárának vívótudására, Szűcs Luca ugyanis 10-3-as kínai vezetésnél lépett pástra, és egy 12-3-as győzelemmel egymaga fordította meg a mérkőzést, amit aztán a csapat megnyert, így harmadik világbajnoki győzelmét is elkönyvelhette.

A női kardválogatott győzelme az első magyar aranyérem volt a hongkongi világbajnokságon, és ezzel a győzelemmel a zuglói vívósport is egy újabb értékes győzelemmel gazdagodott.

Még több hír Észak-Pestről

A gyermekvédelemben továbbra is kiemelt jelentősége van a megelőzésnek, a szemléletformálásnak és az intézmények közötti együttműködésnek – derült ki a kerület szakembereinek beszámolóiból október...
Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december...
Tizenegy klasszis újpesti sportoló, tizenegy csodás életút, tizenegy lélegzetelállító, fordulatos történet, egy közös örökség: az UTE!
Kérdések, ötletek, dicséretek és építő kritikák egyaránt érkeztek a Palota parkban megtartott szabadtéri fogadóórára, ahol a környéken élők ismét közvetlenül oszthatták meg észrevételeiket a kerület...
Új irodavezető és pszichológus dolgozik a kerületben élők testi és lelki egészségéért a Zuglói Egészségfejlesztési Irodánál (ZEFI). Szabó-Papp Valéria szülési szabadsága alatt Toronyi Aliz megbízott...
Idén is kapnak élelmiszerutalványt önkormányzatunktól a karácsonyi nagybevásárlás megkönnyítésére az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Értéke 9 ezer forint.
Az István út-Pozsonyi utca felújításával kapcsolatosan a József Attila utcai csomópontban hamarosan jelentős forgalmi változásokra kell számítani, illetve a felújítás ideje alatt a József Attila...
Elindult az országos, egységes és standardizált betegelégedettség-mérés az egészségügyben – közölte az egészségügyi miniszter közösségi oldalán. Azt írta: az értékelések a rendelőkre, kórházakra és...
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében harmadik alkalommal rendezett Női Egészségnapot az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda. Az előzetes regisztrációt követően mintegy százhatvan...
A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.