Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén 25 kispesti fiatal kapott pénzbeli kiegészítést felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányaihoz dr. Halász Géza, Kispest díszpolgára, vállalkozó felajánlott magántámogatásából. Az egyetemi vagy főiskolai hallgatók egyszeri 100 ezer forintos támogatásban részesültek. Az erről szóló dokumentumokat csütörtök délután adták át a Városháza dísztermében.

A kerületi önkormányzat életében hosszú ideje résztvevőként sem emlékszem ehhez hasonló nagylelkű, példaértékű és hasznos felajánlásra, amelyet kispestiként magánszemély tett volna ilyen célra. Pedig sokaknak jól jön a segítség – mondta köszöntőjében Vinczek György alpolgármester, aki szerint a fiatalok ezt a támogatást arra fordíthatják, hogy tanulmányaik során piacképesebb tudást szerezzenek, képzettebbek legyenek. És bár alig várják, hogy befejezzék tanulmányaikat, de hamar rájönnek majd, hogy a tanulás egy-egy diploma megszerzése után sem ér véget, mert ez élethosszig tart – hangsúlyozta.

Dr. Halász Géza egyetemi tanár 2011 óta támogatja a diákokat, az ösztöndíj összegét az adott évek gazdasági változásaihoz, inflációjához igazítva növelte. Kezdetben 40 ezer forintos, majd 80 ezer forintos, míg az idei évben már 100 ezer forintos támogatást ad a fiataloknak. Dr. Halász Géza köszöntőjében elmondta: művelt emberek vagytok, akik képesek már a sorok között is olvasni, így soha ne hagyjátok, hogy bárki befolyásoljon benneteket. Önállóan, megalapozottan döntsetek szakmai ügyekben, de tágabb értelemben is a sorsotokat érintő kérdésekről. Tanulmányaitok során se riadjatok meg, szontyolodjatok el a nehézségektől, az esetleges sikertelenségektől, álljatok mindig talpra. A most ösztöndíjat kapott fiatalokkal alkossatok közösséget, beszélgessetek egymással, mert soha ne felejtsétek: az összefogásban az erő – szólt a jelenlévő ösztöndíjasokhoz.

Míg korábban dr. Halász Géza magánfelajánlása az önkormányzat által is támogatott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer keretében kapott anyagi forrást egészítette ki, tavaly óta viszont a támogatás odaítélése önálló pályázat eljárás keretében történik, bár a két támogatási forma között van átfedés.

A köszöntő beszédeket követően dr. halász Géza és Gajda Péter polgármester adták át az ösztöndíjról szóló dokumentumokat.

A dr. Halász Géza által felajánlott támogatásban részesült: Fási-Szabó Bence Péter, Fási-Szabó Lilla Krisztina, Harman Arnold József, Harman Katalin Boglárka, Hoang Thuan Kylie, Kaláka Laura Noémi, Drabant Dávid, Major András, Major Liza Erika, Pálfi Márk Zoltán, Czeitler Jázmin, Czeitler Mirtill, Benyus András Márk, Benyus Attila Péter, Benyus Balázs Fülöp, Zelnik Zelina Dorka, Kirnbauer Emese, Blaser Petra, Bene Ádám Kartal, Lestyan-Goda János, Kovács Nikoletta Mária, Kerekes Marcell, Heitter Dorina Eszter, Michl Laur, Illés Barnabás Mátyás.

Még több hír Dél-Pestről

Október 31-én, szombaton 9 és 13 óra között ismét ingyenes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága. A gyűjtésen a ferencvárosi lakosok...
„A Te hangod is számít” címmel rendezték meg a kerületi diákközgyűlés alakuló ülését szeptember 29-én a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében.
Köszönjük a nagy érdeklődést és aktivitást, szerdán találkozunk Dr. Jászberényi József előadásán, október 28-án 15 órától a Csili Vízvári termében.
Ünnepi köszöntővel és koszorúzással emlékeztek a Kispesti Nemzetőrség megalakulására (1956. október 28.) az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kedd délután a Városháza Kossuth...
Ferencváros Önkormányzata a Fővárosi Szociális Közalapítvány pályázatán 2 582 370 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Drogprevenciós Programok Ferencvárosban” című projekt megvalósítására.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.