Budapest, te drága!
Drámai helyzetben a gyermekvédelem
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira. Felkavaró történeteket mesélt, megemlékezett egy a vérszerinti szülei által halálra éheztetett gyermekről, egy a nevelőszülője által szófogadatlansága miatt halálra vert kisfiúról, és fiúkról, akiket a gyermekotthoni nevelőjük bántalmazott szexuálisan. 1997-ben született meg a gyermekvédelmi törvény. Ekkor épültek a kis létszámú gyermekotthonok, kevesebb gyermek jutott egy szakemberre. A gyerekek már nem vándoroltak egyik otthonból a másikba, nevelőszülőkhöz kerültek, fontos volt a testvérek együttes elhelyezése.
Kevés a nevelőszülő, rengeteg csecsemő marad a kórházban születés után
A szakember szerint az elmúlt években ismét egyre rosszabb lett a helyzet. Több mint 23 ezer gyermek nevelkedik a vérszerinti családjától távol.
Nincs elegendő gondozási hely, kevés a nevelőszülő, nincsenek gyermekotthoni férőhelyek. Jelenleg nagyjából hatezer nevelőszülő van, de további kétezerre lenne szükség. Beszélt arról, hogy nem mindenki alkalmas nevelőszülőnek, ez egy nehéz és komoly szaktudást igénylő feladat.
Sokan hagyják ott a megszületett csecsemőket a kórházban, a szüleik valamilyen veszélyeztetettségi ok miatt nem vihetik őket haza, de Illésné szerint megfelelő gondozási helyek sem állnak a rendelkezésre.
Elmondta, hogy a gyermekekre fordítható összeg is nagyon alacsony. Nem elég a pénz a gyermekek étkezésére, ruhájára, kevés a zsebpénzük.
Előfordul, hogy az örökbefogadó szülőtől visszakerülnek a gyermekek
Felgyorsultak az örökbeadási folyamatok, sok gyermek találhatott örökbefogadó szülőre. Azonban eltörölték az örökbefogadók kötelező képzését, emiatt pedig visszakerülhetnek az otthonokba az örökbefogadott gyermekek.
A szakember szerint meg kellene erősíteni az alapellátást, hogy sok gyermek a családjában nevelkedhessen, ne kelljen kiemelni őket. Azonban hiány van az anyagi és emberi erőforrásból, utóbbit erkölcsi és anyagi megbecsüléssel lehetne orvosolni. Véleménye szerint már a pályaválasztás során szűrni kellene, hogy csak az arra alkalmas emberek kerüljenek a gyermekvédelmi pályára.
A Tűzcsiholó Egyesület elnöke kitért arra is, hogy kevés a gyermekjogi képviselő, emiatt nem megfelelő a gyermekjogi edukáció a gyermekek és szakemberek számára.
Végezetül elmondta, hogy a céljuk az, hogy úgy segítsék az állami gondozásból kikerült emberek családjait, hogy az ő gyermekeik már ne legyenek állami gondozottak. Nagy álmuk, hogy létre hozzanak egy átmeneti otthont.
447-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma és elhunyt két újabb idős krónikus beteg
Lejárt- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 447-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt újabb két 90 év feletti alapbetegségekkel küzdő beteg. Az elhunytak száma ezzel 15 főre nőtt.
A csoportos...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A digitális egészségügyi technológiák rohamos fejlődése új dimenziót nyit a betegellátásban, ahol az egyik legújabb innováció a magyar-ausztrál fejlesztésű Medi-AR applikáció. Ez az alkalmazás egy forradalmian egyedi orvosi-kép áttekintő és kommunikációs platform, amely a legmodernebb 3D technológiák - beleértve az augmentált (AR) és a virtuális valóságot (VR) –integrálásával valósítja meg céljait.
A Medi-AR biztosítja felhasználói számára, hogy a telefonjukon vagy tabletjükön a saját CT vagy MRI képeiket valódi 3D-ben, egyszerűen és könnyedén megnézhessék. Az interaktív megjelenítés segítségével az applikáció nem csak a képek megtekintését, hanem azok átlátható megértését is segíti, támogatva felhasználhatóságukat. A realisztikus és könnyedén forgatható képekhez a térben elhelyezett pontokban fűzhet megjegyzést az orvos, így a páciens, a kezelő vagy egy másodvéleményre felkért doktor is tűpontos képet kaphat a problémáról. Az eddig piacon lévő hasonló alkalmazások az ehhez hasonló fotórealisztikus minőségű megjelenítésre képtelenek, a különböző szerveket csak szeletekben, nem könnyen átlátható módon mutatják be.
A felvétel speciális fájlformátumban, előfeldolgozva érkezik meg a telefonunkra, utána pedig rengeteg funkció közül választhatunk: belevágni, nagyítani, elforgatni, vagy akár térben át is lehet utazni a modellen. A fejlesztők célja, hogy az applikáció globálisan elérhetővé váljon, lehetővé téve ezzel a technológia előnyeinek kihasználását világszerte.
„A Medi-AR nem csak egy újabb alkalmazás a digitális egészségügyi térben; ez egy valódi innováció, amely hídépítő szerepet tölt be a betegek, az orvosok és az egészségügyi adatok között, egy új korszakot nyitva az orvosi képalkotásban. Sajnos még mindig bevett gyakorlat, hogy az orvos papírra firkálva próbálja meg elmagyarázni a páciensnek a probléma mibenlétét, erre kínálunk most egy gyors és kézenfekvő megoldást” – mondta Ferenc Birloni, PhD.
Az alkalmazás AR/VR funkciói révén a felhasználók aktív résztvevőivé válnak saját kezelésüknek, segítve őket abban, hogy jobban megértsék az orvosi képeken látható komplex leletet. A Medi-AR egy lenyűgöző, könnyedén navigálható 3D modellt hoz létre, amely közvetlenül a mobileszközökön keresztül érhető el, áthidalva ezzel a hagyományos orvosi képalkotó rendszerek adta távolságot a beteg, a lelete és az orvosi informatika között.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A koronavírus-járvány az egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi feladatok mellett nagyon komoly gazdasági hatással is jár. A kormány a magyar gazdaság és a magyar munkahelyek védelme érdekében az elmúlt hetekben is már számos rendkívüli gazdaságvédelmi intézkedést...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben javarészt kötelező munkarend lett, mára pedig egyre inkább a modern munkavégzés szimbólumává vált hazánkban is. Mégis, míg az EU-ban átlagosan 22 százalék dolgozik otthonról vagy hibrid munkakörülmények között, itthon ez az arány mindössze tíz százalék.
A régióban erős lemaradásban vagyunk a „home office”-ozók arányában, ennek ellenére akad, ahol jól és kiegyensúlyozottan működik ez a rendszer. Sok helyen azonban a munkáltatók hallani sem akarnak a jelenléti munkavégzés kiváltásáról és egyre többet hallani arról, hogy az eddig home-office-t alkalmazó nagyvállalatok már készítik elő a visszatérést az irodai munkavégzéshez. Ezzel egy időben több nagyvállalat viszont teljesen más irányt vesz és már nem a „work from home”, hanem a „work from anywhere”, azaz a dolgozz bárhonnan elvet követik.
A munkavállalói igényekből fakadóan a home office népszerűsége ma is töretlen és szinte elvárássá vált egy új munkahellyel szemben. Itthon azonban még mindig vegyes a munkáltatók véleménye az otthoni munkavégzésről.
„A home office alkalmazhatósága nagyban függ az adott iparágtól, a munka jellegétől és a vállalati kultúrától. Ahol meghonosodott, és strukturáltan intézményesedni tudott a home office kultúrája, ott az első tapasztalatok egyértelműen pozitívak voltak, a vállalatok és a dolgozók is örültek az állandósuló lehetőségnek. A jelenlegi munkaerőpiac és a munkavállalói szokások, igények, az utóbbi időszakban jelentős változáson mentek keresztül. A legfiatalabb, jelenleg pályakezdő vagy pályájuk elején lévő generáció munkavállalói nagyobb szabadságot, rugalmasabb munkafeltételeket igényelnek. Ez a generáció már erősen liberalizálódott közegben nőtt fel és kevésbé kedveli a tekintélyelvű, konzervatív rendszereket. A home office vonzereje munkavállalói oldalon a kényelem, az idő- és pénzmegtakarítás, valamint az ezáltal elérhető jobb munka-magánélet egyensúly. Noha a home office mindkét fél számára költségmegtakarítást és egyszerűbb fenntarhatóságot jelent, a munkáltatói oldalon megfigyelhetőek a hatékonyságra vonatkozó aggályok” - fejtette ki Katkics Attila, HR szakember.
A munkavállalók akarják, a munkáltatók aggódnak
A szakértő azt is hozzátette, hogy jelentős vita folyik arról, mennyiben befolyásolja a távmunka a munkavállalók termelékenységét, ezáltal a vállalatok bevételi mutatóit, hatékonyságát az otthoni munkavégzés. A home office-t ellenző vállalatvezetők úgy látják, hogy a távmunka gátolja a hatékony kommunikációt, a közösségépítést, a csapatmunkát, rontja az interakciók minőségét, gátolja az előmenetelt, valamint a készségek, képességek fejlődését. Fontos érv számukra az is, hogy a jelentős mennyiségű távmunka-lehetőséggel rendelkező munkavállalók a felmérések szerint gyakrabban szorulnak mentális segítségre a magány, a depresszió és a szorongás jeleinek megjelenése miatt. Hogy a jelenléti munkavégzés, a home office, esetleg a kettőt ötvöző hibrid megoldás lesz a jövő nyertese, azt nagyon nehéz lenne most megmondani, de kétségtelen, hogy több vállalat dönt jelenleg a munkavállalók irodákba történő fokozatos visszatérése mellett, elsősorban a jobb ellenőrizhetőség és a közösség hatékony építése miatt. Azonban a generációk együtt dolgozásának, az ezzel párosuló különféle igények kielégítésének és a technológia ilyen mértékű fejlődése mellett nem szabad elfelejteni a munkavállalói igényeket és a hibrid munkavégzésben mindkét fél számára rejlő potenciált, valamint a gazdaságpolitikai érdeket sem.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Csalók egy vállalati videókonferencia alkalmazásra hivatkozva próbálják meg átverni a távmunkában dolgozó felhasználókat - hívta fel a figyelmet hétfőn a Facebook-oldalán a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.
Több mint 74 ezer ügyféllel és 13 millió aktív felhasználóval...
Építsünk gyorsabban, olcsóbban, jobb minőségben
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Magyarországon még mindig tartja magát az a kissé idejétmúlt szemlélet, miszerint az építész tervezésben egy kézben kell tartani az esztétikát és a műszaki tervezést. Fejlettebb építéstechnológiával rendelkező országokban ezt a metódust szinte már egyáltalán nem alkalmazzák.
Napról-napra kerülnek a piacra újabb és újabb felhasználásra javasolt építőipari termékek, az innovatív anyagok vizsgálata, alkalmazása pedig folyamatos kutatást, lexikális - és tárgyi tudást, valamint önképzést követel meg az építészektől. A megszerzett tudás készségszintű alkalmazása is elengedhetetlen, nem csoda tehát, hogy a design megalkotásával foglalkozó szakemberek az új technológiákat már nem feltétlenül tudják számontartani. Egyre több beruházó és építésziroda ismeri fel a – Magyarországon még kuriózumnak tekinthető - új metódus előnyeit, és a tervezés során alkalmazzák a design és a műszaki - konstruktőr építészet szétválasztását.
„Lehet úgy is építeni, hogy már a tervezési szakaszban minimalizáljuk, kiküszöböljük a nagyberuházásoknál gyakran előforduló, hosszú és költséges jogi procedúrákat és garanciális ügyintézést” – hangsúlyozza Dudinszky Orsolya. „Egy-egy projektben, épülettervezésnél 15-20 szakág is megjelenik. A szakágak munkáját a generáltervező fogja össze, ahhoz azonban, hogy a tervdokumentáció valamint a kivitelezés minősége is kiemelkedő legyen, a generáltervezői pozícióba designer építészek helyett konstruktőr építészekre van szükség.”
A cég ügyvezetője szerint az építőipar az egyik legköltségesebb iparág, ahol egy-egy helytelenül megválasztott - és hibát generáló - anyaghasználat vagy megoldás, több százmilliós károkat is okozhat, emellett erkölcsi - és akár emberi életben mérhető károk is bekövetkezhetnek.
Az építész tervezés három legfontosabb mérföldköve a vázlatterv, az engedélyezési terv, valamint a kiviteli terv. A vázlatterv egy "álmot" mutat meg, amelynek esztétikáját az engedélyezési terv önti formába. Ez a dokumentáció kerül a hatóságokhoz, amelyek ellenőrzik, hogy a tervezett épület megfelel-e a hatályos magyar szabályozásnak. Ezt követően készül el a kiviteli terv, amely már a megvalósítás részleteiről szól.
„Jellemzően a kiviteli tervdokumentációk készülnek Magyarországon gyengébb minőségben, ezekből lassan és pontatlanul lehet költséget tervezni, és építeni is. Ugyanakkor, ha a kiviteli tervet épületszerkezeti szaktervezői (konstruktőri) tudással felvértezett csapat készíti, már a tervezésnél - a tervezési idő csökkentésével - megtakarítás érhető el, az építésnél pedig hatványozott költségcsökkenés jelentkezik” – emeli ki Dudinszky Orsolya.
Optimális megoldás, ha a konstruktőr már az engedélyeztetési szakaszban is aktív résztvevőként segíti a tervfejlődést, majd a következő fázisban a kiviteli tervet precíz műszaki formába önti. Ez azért rendkívül hasznos, mert már a tervezés korai szakaszában bekerülnek azok a rendszerek, műszaki tudnivalók és meghatározó elemek, amelyekkel később a kiviteli terv már rendkívül gyorsan elkészül. Egy nagyobb épületnél ez időben akár 3-4 hónapnyi nyereséget is jelenthet.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Hosszú küzdelemre kell számítanunk a koronavírus ellen: több területen is védekeznünk kell - írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán péntek hajnalban megjelent bejegyzésében. A külgazdasági és külügyminiszter közölte: az egészségügyi védőfelszerelések biztosítása...
A Hang Világnapja
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy
hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Április 16-án ünnepeltük a Hang Világnapját. Az MTA Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottsága (MTA AOÁB) a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájával és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülettel (NGYSZME) együttműködve sajtótájékoztatóval egybekötött szimpóziumot tartott a gyerekek hallásvédelméről, hallásneveléséről. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet erre a világszintű problémára, illetve arra, hogy ezek a zenés rendezvények törvényileg szabályozhatóvá váljanak. Jelenleg a gyerekek hallásvédelmét Magyarországon semmilyen szabályozás nem biztosítja.
A zajártalom okozta halláskárosodás, ami aztán egy életen át kíséri az embert, sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható, legfeljebb részlegesen kompenzálható hallókészülék segítségével. A hallószerv károsodásán kívül a zaj biopszichológiai negatív hatásai ismertek, ahogy a test számos funkcióját is befolyásolják, így például a keringést vagy az emésztést érintő megbetegedésekben is szerepük lehet. A környezeti zaj nem csak
félelmet kelt: befolyásolja a pszichés és kognitív teljesítményt, így a figyelmet és a tanulást, a motivációt, az iskolai teljesítményt is. Tehát az egyre növekvő hangerejű zenehallgatás tendenciájának megállítása és visszafordítása a jövő generációit érintő társadalmi ügy.
Idősebb korban a halláskárosodás demenciához is vezethet.
A zaj-akusztikusok felmérései, az orvosok hallásvizsgálatai mind egyértelműen azt mutatják, hogy nagy hangerejű rendezvények kifejezetten gyakoriak. A rendezvények kiválasztásakor ügyeltek arra, hogy sokszínű legyen a vizsgált felhozatal (mozi, gyermek táncverseny, koncert stb.). A zajterhelés a 25 mérésből 7 esetben „veszélyes mértékű”, 6 esetben „megfelelő” (azaz feltehetően nem halláskárosító), 13 esetben pedig „kockázatos” volt, azaz a 25
mérésből összesen 20 esetben lett volna szükség a gyermekek, illetve fiatalkorúak bizonyosmértékű (a zajterheléstől és célszerűen az életkortól is függő mértékű) védelmére.
További információk: http://www.ovdafuled.hu/
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A koronavírus-járvány eddig a Szent László Kórházra tette a legnagyobb terhet. Itt ápolják a súlyosabb állapotban lévő koronavírus-betegeket. Többen közülük intenzív ellátásra, lélegeztetésre szorulnak. Ez a járvány nem csak szakmailag elképesztő kihívás az ott...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Felsőoktatásban tanuló diákok ötleteire kíváncsi a CheckINN Turisztikai Innovációmenedzsment Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), akik idén immár harmadjára hirdetik meg revitalizációs versenyüket. A cél, hogy egy elhagyott épület vagy telek új külsőt és funkciót kapjon úgy, hogy eredeti értékei se vesszenek el.
A verseny szervezői arra biztatják a hazai felsőoktatásban tanulókat, hogy válasszanak ki egy elhagyott rozsdaövezeti területet vagy épületet, és gondolják újra a saját életstílusuk és kreativitásuk szerint. Emellett fontos szempont, hogy a fenntarthatóság jegyében a fejlesztendő terület visszakerülhessen a modern városi vagy vidéki élet körforgásába, és hosszú távon helyi, valamint turisztikai jelentőségre tehessen szert. A legjobb két ötlet pedig egyenként három millió forint díjazásban részesül, amelyet a nyertesek szabadon felhasználhatnak a pályakezdéshez.
„A turizmus és építészet iránt érdeklődő diákoknak most lehetőségükben áll, hogy egy képzeletbeli fejlesztőcsapatot alkotva új élettel töltsenek meg egy elhagyatott területet vagy épületet, amelyek revitalizációja kritikus fontosságú a fenntartható városfejlődés és a környezettudatosság szempontjából. A fiatalok friss nézőpontja és gondolkodásmódja, ugyan eltér a befektetői megközelítéstől, ám épp ezért lehet izgalmas és előremutató projektek alapja, és megmutatja, hogy egy-egy helyszínnek, épületnek milyen sokféle arca lehet. Évről évre egyre több és jobb ötlettel jelentkeznek a diákok, amely azt mutatja, hogy bőven van még tér az új ötletek számára a hazai turizmusban és építészetben is” - mondta el Rázga-Ilyés Noémi innovációs programigazgató.
A CheckINN Revitalizátor versenyre olyan háromfős csapatok jelentkezését várják, amelyek tagjai a hazai felsőoktatásban tanulnak, és kedvet éreznek a turizmus, az építészet és a dizájn területén való kalandozáshoz. Pályázni arevitalizator.check-inn.hu weboldalon lehet 2024. május 15-ig egy olyan két perces, kötetlen formátumú kreatív anyaggal, amelyben bemutatkozik a csapat és bemutatják a revitalizálni kívánt területet vagy épületet, illetve a turisztikai célú újrahasznosítás ötletét.
A benyújtott pályaművek közül a CheckINN és MOME által delegált szakmai zsűri fogja kiválasztani azt a tíz, második fordulóba továbbjutó projektet, ahol immár a koncepció részletesebb kidolgozását várják, természetesen a hallgatók tudásszintjéhez mérten. A csapatokat olyan neves szakemberek fogják segíteni, akik jártasak a turizmus, építészet és design területén.
- Szijjártó: hazatért 502 magyar a vesztegzár alá helyezett tiroli térségből. Rájuk két hét hatóságilag elrendelt házi karantén vár
- Fordított világok
- Látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is
- A gondterhelt élet jobban magyarázza a depressziót, mint az elromlott agy
- Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?
- Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
- Egyszerűsített a telefonos ügyintézésen az adóhivatal
- Nyomoz a rendőrség: pszichiátriára zárták a koponyasérült férfit
- 257 Észak-Amerikában rekedt magyarért indult két gép
- Mit várnak a cégvezetők a mesterséges intelligenciától?
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



