Budapest, te drága!
Kulcsos gyerekek a 21. században
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az iskolakezdéssel együtt sok családnál elérkezik az a pillanat is, amikor a gyerekek már egyedül jönnek-mennek az iskolába. Természetesen minden szülő szeretné a legbiztonságosabb módon megoldani a diákok önállósodását, éppen ezért nem árt néhány fontos tényt szem előtt tartani.
A mai 40 pluszos korosztály még emlékszik azokra az időkre, amikor egyáltalán nem volt szokatlan látvány, hogy a gyerekek kulccsal a nyakukban mászkálnak, innen is ered a kulcsos gyerek kifejezés. Ez azonban ma már szinte teljesen kiveszett a divatból, ami nem is csoda, hiszen a kulcsot könnyen elhagyhatták a gyerekek, de az is veszélyforrást jelentett, ha valaki ismerte a címet, így pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy illetéktelenek is bejussanak a lakásba. Arról a tényről nem is beszélve, hogy egy elhagyott kulcs esetében mindig a legbiztonságosabb döntés egy zárcsere, ami nem várt kiadással terhelheti meg a családi kasszát. Ezt a problémát kerüli meg az okos zárak új generációja.
„Az okos zárak lehetővé teszik, hogy lássuk, amikor a gyerekeink hazaértek, de jogosultságot tudunk adni a többi családtagunknak, barátunknak is, hogy belépjenek a házba. Általában akkor szoktak megkeresni minket, amikor a gyerekek elkezdenek egyedül iskolába járni, a szülők ugyanis mindamellett, hogy féltik a gyereküket, nem szeretnék burokban tartani őket, a gyerekeknek pedig idővel meg kell ismernie azokat az útvonalakat, amelyeken közlekedik. Az okos zárakkal a szülő látja a telefonján, amikor a gyerek hazaért, nem kell hívogatnia vagy aggódnia, ha nem éri el” - kezdte az okos zárakat forgalmazó hazai cég tulajdonosa. Az okos zár viszonylag újdonságnak számít Magyarországon. Maga a szerkezet külsőleg egy hagyományos kilincsnek tűnik, amely zárként működik és okos funkciókkal van ellátva.
„Az okos funkció belépési módokat tesz lehetővé, mint például a kártya, az ujjlenyomat, mobiltelefonos nyitás vagy éppen a numerikus padon beüthető kód. Ezeket a kódokat variálhatjuk, de időponthoz kötött belépéseket is meg tudunk szabni. Tudunk jogosultságokat adni és elvenni azzal kapcsolatban, hogy ki és milyen módon léphet be a házba, akár naptár szerint is. A gyerekeknek ez azért lehet jó megoldás, mert sok mindent elhagynak, de a mobiltelefonra általában vigyáznak és mindig a kezük ügyében tartják. Ha ez még sincs nála, ujjlenyomattal akkor is be tud menni, a szülő pedig erről értesítést kap” - ismertette a szerkezet lényegét Molnár László Krisztián.
Az okos zárak másik hatalmas előnye, hogy automatikusan zárnak. Tehát nem kell amiatt aggódni, hogy a gyerek nem zárja be maga után az ajtót, ami szintén egy jellemző probléma. A záráshoz egy időkorlátot lehet beállítani, hogy a nyitás után mennyivel zárjon le, ami lehetőséget ad arra is, hogy a saját szokásainkra és életritmusunkra szabjuk a zár működését. A szerkezet arra is alkalmas, hogy a szülők megtanítsák a gyerekeket a modern technológia felelős használatára. Az okos zár esetében attól sem kell tartani, hogy egy esetleges ujjlenyomat-szennyeződés vagy sérülés miatt letiltja a belépést, hiszen a számos más módszer mellett klasszikusan, kulccsal is nyitható és zárható.
A gyerekek mellett a nagyszülőkkel kapcsolatban is nagy könnyebbség lehet, ha látjuk, hogy a megszokott napi ciklusa szerint jár ki-be a házba. Amiatt sem kell aggódni, hogy nem veszi fel a telefont és fejvesztve elrohanni a munkából, hogy megtudjuk, minden rendben van-e. Az applikációban ugyanis pontosan követni tudjuk, hogy mikor és mivel nyitották ki az ajtót. Ez egyben egy láthatatlan őrszemként is működhet anélkül, hogy egy telefonhívást megeresztenénk.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Pénteken 31 kórházba és a rendőrséghez is szállítanak ki egészségügyi védőeszközöket, - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pénteken, online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes kiemelte,...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.
Bár az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően visszaszorulóban van már a világban az illegális, azaz licenc nélküli szoftverek használata, mégis sokan választják ezt a megoldást, abban bízva, hogy így nem kell megfizetniük a jogtiszta szoftverek borsosnak vélt árát.
Az az elképzelés, hogy egy internetről ingyenesen letöltött, aktiválatlan vagy éppen crackelt szoftver éppolyan hatékony és biztonságos lehet, mint a legális módon licencelt verziója, óriási tévedés! Sokan egyszerű megoldásnak hiszik azt, hogy megvásárolják a pár ezer forintért árult, gyanúsan olcsó és kétes eredetű termékkulcsokat. A szóban forgó webshopok esetén az ott értékesített szoftverek hátterének ismerete nélkül is könnyedén rálehet jönni, hogy az eredetiséghez távolról sincs közük, hiszen számos árulkodó jelt vehet észre egy figyelmesebb vásárló.
Az eredeti szoftverek napjainkban már nem annyira drágák, mint gondolnánk, és számos forrásból, akár kedvezményes áron is könnyedén beszerezhetők, legyen szó Windows, Office, vagy akár Server licencekről. Így pedig könnyedén elkerülhető mindennemű biztonsági, jogi és anyagi kockázat is.
Általában a nagyobb vállalatoknál és intézményeknél figyelhető meg a jogtiszta szoftverek alkalmazása, részben a jogi következmények elkerülése, részben pedig a vállalati felelősségvállalás miatt. Ezzel szemben a kisebb vállalkozások és magánszemélyek esetében lényegesen magasabb a nem legális szoftverek használatának aránya a költségek csökkentésére irányuló szándék, valamint a biztonsági és jogi tudatosság hiánya miatt.”, tájékoztatott Tóth Márk licencelési szakértő.
A torrent oldalakról beszerzett, aktivátorral kijátszott szoftverek használata számos kárt okozhat, mind az egyének, mind a vállalatok számára. Gyakran tartalmazhatnak kártékony kódokat, mint például vírusokat, kémprogramokat, amelyek károsíthatják a rendszert, ellophatják az érzékeny adatokat, és más gépeket is megfertőzhetnek a helyi hálózaton keresztül. Emellett ezek a szoftverek nem jogosultak a gyártó által biztosított támogatásra és frissítésekre, Ez azt jelenti, hogy a felhasználók nem férhetnek hozzá a biztonsági javításokhoz, funkciófrissítésekhez, ami tovább növeli a rendszerek sebezhetőségét, nem beszélve arról, hogy gyakran az aktivátor használatának feltételet, a tűzfal kikapcsolása, természetesen nem véletlenül. Nem eredeti szoftverek esetén gyakoriak a rendszerösszeomlások és a váratlan hibák, amelyek csökkenthetik a termelékenységet és zavarhatják a munkafolyamatokat, abba pedig inkább bele se gondoljunk, hogy milyen következményekkel járhat, ha esetleg egy egészségügyi intézménynél használnak ilyen megoldásokat. Sajnos ezen veszélyek nagy része pedig ugyanúgy fennáll, a pár ezer forintos licencek esetén is, ráadásul bizonyos tekintetben még veszélyesebbek is, mivel a vásárlók, legyen szó akár magánszemélyekről, akár cégekről, hamisan abban a tudatban vannak, hogy teljesérétkű jogtiszta szoftverekkel rendelkeznek. Az aktivátorokat használók egy része legalább tisztában van azzal, hogy ez kockázatot jelent, ezért remélhetőleg elővigyázatosabbak.
Bár a jogtiszta szoftverek kezdeti költsége magasabbnak tűnhet, hosszú távon a jogi problémák elkerülése, a technikai támogatás és a megbízható működés pénzügyi előnyöket jelenthet. Sok csomag tartalmaz képzési anyagokat és útmutatókat, amelyek segíthetnek a felhasználóknak maximálisan kihasználni a termék funkcióit.
„A nem eredeti szoftverek ára gyakran jelentősen alacsonyabb, mint az eredeti, jogtiszta szoftvereké. Ez a jelentős árkülönbség sokak számára vonzónak tűnhet, különösen rövid távon. Azonban fontos megérteni, hogy ez az árkülönbség nemcsak a szoftver beszerzési költségeiben rejlik, hanem a kockázatokban és a használat során felmerülő költségekben is. Hiszen a gyanúsan olcsó szoftverek csak a vásárlás pillanatában tűnhetnek kedvezőnek, mert egy büntetés esetén a jogtiszta licencek árának többszörösét kell majd kifizetni, a humoros része az egésznek pedig az, hogy utána még meg is kell vásárolni egy ténylegesen jogtiszta verziót.”- mutatott rá Tóth Márk.
Az utóbbi években a szoftvergyártók törekedtek arra, hogy megfizethetőbbé tegyék termékeiket, különösen az örök licences modellek esetén. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy alacsonyabb díjakért férjenek hozzá a legújabb szoftververziókhoz, technikai támogatáshoz és biztonsági frissítésekhez.
Ünnepeljük a mosolyt!
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A Mosoly Világnapja, amelyet idén október 4-én ünneplünk, a mosolyunk egészségére is felhívja a figyelmet. A mosoly ugyanis nem csupán esztétikai kérdés: a száj és a fogak egészsége az általános jóllét és az önbizalom szempontjából sem elhanyagolható.
A jó szájhigiénia elengedhetetlen a jó közérzethez, és segít megelőzni a komoly egészségügyi problémákat, például a szívbetegséget és a cukorbetegséget. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint Európa a legrosszabb helyzetben van a szájüregi betegségek terén: a lakosság több mint fele fogászati problémákkal vagy más szájüregi rendellenességekkel küzd. A régió a sérült fogak számában is vezet: több mint 33 százalékuk szuvas, ami 335 millió beavatkozást jelent. A helytelen szájápolási technikák mellett a szervezet szerint ehhez az is hozzájárul, hogy sokan nincsenek tisztában a káros következményekkel, és hogy a fog- és szájüregi problémák az egész testet befolyásolhatják.
A modern technológiák, mint például a szónikus fogkefék, új távlatokat nyitnak a szájápolásban. A hagyományos fogkefék kevésbé hatékonyak a lepedék eltávolításában, különösen a nehezen elérhető területeken. Ezzel szemben a szónikus technológia akár 84 000 kefemozgást végez percenként, biztosítva az alapos tisztítást.
"A szónikus fogkefék magas frekvenciájú rezgései dinamikus folyadékmozgást hoznak létre, így a fogközöket és az ínyszéleket is megtisztítják. Ez a technológia forradalmasítja a fogtisztítást, mivel a hagyományos kefék gyakran nem érik el ezeket a területeket. A szájzuhanyok pedig még magasabb szintre emelik a szájápolást, erősebb tisztítást biztosítva gyengéd módon” – magyarázza Koska János.
Magyarországon sokan nem alkalmaznak helyes fogmosási technikát, vagy nem mossák a fogaikat elég hosszú ideig és alaposan. „Sokan csak akkor mennek fogorvoshoz, amikor már késő. A megelőzés hiánya gyakran vezet komoly fogászati problémákhoz” – magyarázza a dentálhigiénikus.
„Az Oclean fogkefék intelligens funkciókkal rendelkeznek, amelyek valós idejű visszajelzést adnak a fogmosási technikákról, és figyelmeztetnek, ha kihagyunk egy területet. Ez nemcsak alaposabb tisztítást biztosít, hanem segít a felhasználóknak betartani az ajánlott fogmosási időt is” – mondja Koska János.
A Világ Mosoly Napja tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a mosolyt, hanem annak egészségét is megünnepeljük. A szónikus fogkefék, mint például az Oclean X Pro Digital, nem csupán technológiai innovációk, hanem hatékonyabb és élvezetesebb fogmosási élményt is nyújtanak, hozzájárulva mosolyunk hosszú távú megőrzéséhez.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.
Több mint 500 hallgató és friss diplomás töltötte ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezőinek legfrissebb felmérését, melyben többek között arra keresték a választ, hogy a válaszadók hogyan értékelik a választott szakirányukat, és hogy milyen munkahelyek, pozíciók érdeklik őket leginkább karrierjük kezdetén. A kutatás eredményei szerint a hallgatók és friss diplomások 84 százaléka érdeklődési kör alapján választotta a szakirányát, de 77 százalékuk a karrierlehetőséget, a jövőben kereseti lehetőséget is megjelölte okként. Mint kiderült, a többség ráadásul jól is döntött, hiszen ötből négyen (82 százalék) saját bevallásuk szerint elégedettek azzal a szakkal, amit elvégeztek, és közülük majdnem mindenki a szakmájához kapcsolódó kiegészítő képzésre jelentkeznek még a jövőben.
Egytől ötig terjedő skálán a válaszadók a mérnöki és technológiai iparágat jelölték a számukra legvonzóbbnak (4,6) a munkaerőpiacon, ezt követte szorosan az egészségügy (4,4) és a pénzügyi és banki szektor (4,3) a dobogó második illetve harmadik fokán. A legkevésbé a marketing és reklám (3,5) és az oktatás (3,2) vonzó a diákok számára.
A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a résztvevők milyen szegmensben keresgélnek leginkább állásokat. A legtöbbe (73 százalék) a nemzetközi cégeket jelölte meg, a kitöltők 54 százaléka a magánszektorban is nézelődik, a közszférában 34 százalék helyezkedne el, a nonprofit szektort 30 százalék választotta, a startupokat pedig mindössze 18 százalék tartja elképzelhetőnek munkahelyéül.
2024. október 8-án és 9-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezik az 56. Műegyetemi Állásbörzét, ahová a friss felmérés szerint a látogatók 94 százaléka álláskeresés céljából megy el, de gyakornoki lehetőségek keresése és információgyűjtés miatt is sokan jelen lesznek a rendre tízezreket megmozgató rendezvényen.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Közös otthoni tornára buzdítja a nézőket a közmédia. Hétfőtől Mozogj otthon! címmel gyógytornászok tízperces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget a közmédia több csatornáján - tájékoztatta a közmédia PR- és kommunikációs vezetője az MTI-t....
Sokan még mindig nem tesznek felajánlást
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.
A Magyar Fundraising Akadémia és a Human Dialog által, a Marketing Resolution kutatócég szakmai közreműködésével készült reprezentatív felmérés. A kutatás arra kereste a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják a felajánlási hajlandóságot, és hogyan választanak civil szervezetet az adományozók. A jogosultaknak csak kevesebb mint a fele, 37%-a élt idén a lehetőséggel, hogy felajánlja személyi jövedelemadója 1%-át.
„A 2017 óta működő e-SZJA rendszer nagymértékben megkönnyítette az adóbevallások benyújtását, ami azt eredményezte, hogy mostanra szinte minden adózó ezen a felületen hagyja jóvá a dokumentumot. Az adózóknak jóformán nincs semmi tennivalójuk az adóbevallással, ami viszont azt is jelenti, hogy sokan nem foglalkoznak az 1% felajánlásával sem. Az adóbevallás érvényes akkor is, ha az adózó nem rendelkezik az 1%-ról, így sokaknál ez a lépés elmarad” – hívta fel a figyelmet Dömötör Károly. Kutatásuk szerint a civil szervezetek hirdetései, kampányai nincsenek elég erős hatással az adózók döntéseire.
„Csak minden ötödik megkérdezett tudott visszaemlékezni egy civilszervezet hirdetésére az adóbevallási időszak alatt. A hozzájuk eljutott kommunikáció a felajánlásokat befolyásoló tényezők listáján az utolsó előtti helyen áll. A NAV tájékoztató levelei és online felületei sem tudják jelentősen növelni a felajánlások számát, a felajánlók mindössze 5%-a nyilatkozott úgy, hogy az adóhatóság e-mailes emlékeztetője hatására cselekedett” – idézte fel Dömötör Károly. A kutatása arra is fényt derített, hogy a felajánlók túlnyomó többsége magasabb iskolai végzettségű, főként Budapesten és annak agglomerációjában él. Ezzel szemben a felajánlást elutasítók körében jellemzően kistelepüléseken élők, alacsony iskolai végzettségűek és fizikai munkások találhatók.
A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy az emberek szeretnének több információt kapni arról, mire fordítják a civilek a felajánlott összegeket. Több mint 60% kifejezetten szeretné tudni, hogy a támogatott szervezet hogyan használja fel a pénzt, illetve milyen terveik vannak a jövőre nézve
A felajánlók többsége - hasonlóan a korábbi évekhez - most is elsősorban a gyermekegészségügyi alapítványokat, állatmenhelyeket részesítette előnyben.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 678 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 krónikus beteg, közülük öten 77 év felettiek. 58 főre emelkedett a gyógyultak száma is.
A...
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Kék alap, üvegfal, 10x20 méteres terület. Így néz ki a távolról is felismerhető padelpálya. Szakértőnk megosztja, mi az oka annak, hogy egyre kedveltebb ez a teniszhez hasonlító sport, amit a friss levegőn űzhetünk. Jó esély van rá, hogy egyre több helyen lesz lehetőségünk kipróbálni a mexikói eredetű játékot, így érdemes már most kigondolni, ki legyen a két párosunk tagja és hol fogunk játszani.
Míg hazánkban kevesen hallottak róla, a padel sok országban óriási népszerűségre tett szert, Spanyolországban már többen játszák, mint a teniszt. De Svédországban, Angliában és Olaszországban is rohamosan terjed a padelezés, amit inkább párosban játszanak, mint egy az egy ellen. A Magyar Padel Szövetség 2018 tavaszán alakult, ekkor épült az első néhány hivatalos padelpálya is, azóta pedig terjedőben van a szórakoztató sport.
A teniszhez hasonló pontozású játék abban különbözik elődjétől, hogy sokkal gyorsabb, kevesebb futást igényel. A squashoz hasonlóan a padel elsajátítása is könnyebb, mint a teniszé, és a különböző szinten lévő játékosok is jobban tudnak egymás ellen játszani. .
A padelpálya speciális padel műfű leterítésével és a megfelelő alapozással került kialakításra, hogy biztonságos sportolást nyújtson minden korosztálynak, és persze megfelelően pattogjon fel róla a labda” - ismerteti Papp Ákos, a Holland Pázsit vezetője.
Mára a teniszpályák építésénél is többen választják a műfű alapot a hagyományos salak verziónál, mert eső után 1-2 perccel már újra száraz, és a nagy nyári aszály idején sem porzik. A padelpályákon pedig más burkolat nem is jellemző, jóval kedvezőbb áron lehetséges padelpályát létrehozni, mint egy 600 négyzetméteres teniszpályát, így jó eséllyel egyre több hotelben, strandon, akár közterületen fogunk velük találkozni.
Néhány hasznos tanács az első padel játék előtt
Bár a két sport sokban hasonlít egymásra, ne a teniszütőnket vigyük magunkkal a padel edzésre, ugyanis a padel ütő habszivacs belsejű. A legegyszerűbb, ha először kölcsönözzük a felszerelést a pályán.
Mint minden sportnál, a padelnél is kihagyhatatlan az alapos bemelegítés, különös tekintettel a boka, váll, kar területére. A boka a játék során a leginkább igénybe vett ízület, ezért a cipő választásánál érdemes figyelni rá, hogy stabilan tartsa a lábunkat.
Első alkalommal valószínűleg még nem fogunk tudni kétórás mérkőzést egy szuszra lefolytatni, bőven elég egyórás játékkal elkezdeni az ismerkedést.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton látogatást tett a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben, ahol a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges maszkokat gyártanak a fogvatartottak.
- Slágerekre mutatja meg az újraélesztés helyes módját Hide the Pain Harold
- Magyar kutatás indul a koronavírus-fertőzésen átesettek bevonásával
- Versenyt fut az idővel a gyógyulásért a kis Márk
- Mindannyian ki vagyunk téve a fertőzésnek
- Magyar innováció állíthatja meg a japán húsevő baktérium terjedését
- Michael Jackson életműve Győrben elevenedik meg
- Újra megnyílt a balassagyarmati határátkelő az ingázók előtt
- 200 ponton elérhető a forradalmian új vastag- és végbélrák szűrőteszt
- Megjelent díjmentes parkolásról szóló kormányrendelet
- Közösségi finanszírozás az ingatlanpiacon
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



