Budapest, te drága!
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Heti legalább 50-70 liter vízre van szüksége egy fiatal fának, hogy túléljen a szárazságban. A 10 millió Fa közössége ezért felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára. Kiemelik, hogy ebben az extrém időkben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, valamint, hogy a felhőszakadások által hozott eső sem jelent gyógyírt, hiszen az legtöbbször nem jut el a fák gyökeréig.
„Hetek óta szárazság van megint. Akár két éve, idén is történelmi méretet ölt, ahogy az egymást követő napok, egymást követő hetek után még mindig nem jön az enyhítő eső. A 10 millió Fa országos Faültető közösség, ahogy eddig is cselekvéssel reagál a helyzetre” – írják Facebook posztjukban, melyben öntöző „sportesemény” sorozatot hirdetnek a fák túléléséért!
Kritikus a helyzet a fák és az emberek számára
„Ez a nyár hátralévő életed leghűvösebb nyara – szokták használni ezt a hátborzongató jövendölést. És sajnos van ebben igazság. Ahogy azonban nemcsak mi emberek, de az általunk életre hívott fák, cserjék remélt hosszú életében is ez a mostani a legkevésbé megpróbáltató nyár. Pedig....
Változik a klíma, változnak a körülmények, nekünk embereknek is változnunk kell, ha csak egy kicsit is előre tekintünk a holnap felé. Ahhoz, hogy városaink, településeink a gyermekeink és unokáink számára is élhető, túlélhető közeget kínáljanak majd, ma kell cselekednünk, és ezeken a forró napokon kell tudnunk megszervezni azoknak a fáknak az öntözését, amelyek pár év után már saját erőből is képesek lesznek átvészelni a kritikus heteket. De most még nem!” – írják.
Elég, ha lakóhelyed környékén ismersz fákat
„Jelöljük ki ezentúl a nyári hétvégék lezárását, a vasárnap estéket a 10 millió Fás ültetések közös locsolásának időpontjaként, a vasárnap esték teljenek a „LOCSOLIMPIA” jegyében. Sőt, ha nem vagy 10 millió Fás, sosem ültettél, csupán a lakóhelyed környékén ismersz fákat, növényeket, azok számára is juttathatsz enyhítő vizet. Mostantól ezen a nyáron és a következőkön is, ezeken az esteken juttassunk elegendő éltető vizet a magunk ültette és bennünket szolgáló növényeknek. (…) Szó szerint életbevágó, hogy ezeken a vasárnapi versenyeken jól szerepeljünk. Mindent bele 10 millió Fások! És hajrá növények, a ti élni akarásotok is kell a közös sikerhez!”
Komoly összefogásra van tehát szükség, segítsük a fákat a túlélésben, hogy ők segítsenek minket a túlélésben felnövekedvén!
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Életbe lépett a kijárási korlátozás - jelentette be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes elmondta, a rendőrség segítő, empatikus, lojális módon hívja...
Ne fulladjunk bele az adminisztrációba
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Lehet ma céget vezetni anélkül, hogy ne az adminisztrációs terhek vigyék el az időnk nagy részét? Ennek megoldására vállalkozott két magyar tulajdonú cég egy közös projekt keretén belül. Sokan azt gondolják, hogy egy vállalatirányítási rendszer csak a nagy cégek kiváltsága, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy akár pár fős vagy induló vállalkozások is remekül tudják ezeket a megoldásokat alkalmazni, rendszer automatizáltsága leveszi a vállukról az adminisztratív feladatokat, így idő és lehetőség
nyílik a valós tevékenységre koncentrálni.
Stratégia együttműködést kötött az iFinance Vállalati Pénzügyek Kft., a pénzügyi szolgáltatások szakértője, és a technológiai innovációikat előtérbe helyező Hardbit Kft., hogy egyedülálló megoldást kínáljanak a webshop tulajdonosok számára.
A két sikeres, magyar tulajdonú vállalkozás együttműködésének eredményeként hatékony segítséget, integrált megoldást tudnak biztosítani a webshopok számára a napi szinten felmerülő kihívások megoldására.
Az iFinace Kft. elismert pénzügyi tanácsadó és könyvelő cég, amely közel 5 éve segíti a kis- és középvállalkozások pénzügyi folyamatait a legmagasabb szinten.
A Hardbit Kft., pedig több mint 20 éve van a piacon és a kisvállalatoktól egészen a nagyvállalatokig nyújt szoftveres megoldásokat vállalatirányítási rendszer területen.
„A technológiai megoldások és a könyvelés szorosan összefonódnak. A közös gondolkodás vezetett oda, hogy az erőinket egyesítve olyan integrált megoldást kínáljunk, amely mindkét terület előnyeit maximálisan kihasználja” - mondja az iFinance vezetője, Fazekas Fanni.
„A stratégiai megállapodásunk alapja, hogy egy teljesen új, egyedülálló szolgáltatást hozzunk létre a piacon - mondja Székely Dalma, a Hardbit Kft. ügyvezetője. Hozzáteszi: „Célunk, hogy új szemléletet vigyünk a vállalkozások mindennapi működésébe, és olyan forradalmi megoldásokat kínáljunk, amelyek valódi változást hoznak. Ezt az innovációt és különleges
megközelítést csak közös erővel tudjuk megvalósítani.”
Sokan azt gondolják, hogy egy vállalatirányítási rendszer csak a nagy cégek kiváltsága, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy akár pár fős vagy induló webshopok is remekül tudják ezeket a megoldásokat alkalmazni, hiszen az adminisztratív terheket a rendszer automatizáltsága leveszi a vállukról, így idő szabadul fel, ezáltal a valós tevékenységre, a kereskedelemre tudnak koncentrálni a webshop tulajdonosok.
„Mi azt szoktuk mondani: Ahhoz, hogy kukoricát tudjunk termeszteni, előbb meg kell művelni a földet. Erre két megoldás van, az egyik a kézi megművelés, a másik a gépi. A mai technikai fejlettség mellett miért választanánk a kézi megoldást? Nincs ez másképp a vállalkozások pénzügyi menedzsmentje kapcsán sem. Ha a folyamatokat már az elején automatizáljuk, akkor nem alakulnak ki helytelen folyamatok, minden adat könnyen elérhető, átlátható a rendszerben, és ezzel előnyhöz juthatunk a konkurenciával szemben” - összegzi Farkas Fanni.
Az együttműködés egy új dimenziót nyit meg a webshopok számára, hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy ne a mindennapos adminisztratív kihívásokkal kelljen foglalkozniuk, hanem az érdemi munkával. A rendszer használata kontrollált folyamatokat hoz a cégek működésébe, szoftveresen beégeti a jó folyamatokat. Ezáltal a vállalkozások a valóban fontos, üzletüket nagyban előlendítő tevékenységekre koncentrálhatnak – a fő fókusz meg tud maradni a kereskedelmen és a vállalkozás fejlesztésen. A rendszer lehetővé teszi a pénzügyi és logisztikai folyamatok egyszerűsítését, szabályozza és kézben tartja a folyamatokat, egy új szemléletmódot hozva a működésükbe, ami hatékonyabbá és gördülékenyebbé teszi a napi feladatok kezelését, ezáltal a teljes webshop működése válik hatékonyabbá, versenyelőnyt szerezve a piacon.
Öt év múlva elbúcsúzhatunk a mosógélektől?
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az utóbbi években egyre többen fordulnak az öko- és bio tisztítószerek felé, és úgy tűnik, hogy a következő nagy változás a tisztítószerek piacán az agresszív kemikáliák fokozatos háttérbe szorulása lesz. Ezt a változást részben a fenntarthatóság iránti elkötelezettség és az egészségtudatosság hajtja, amelyek együtt arra késztetik a vásárlókat, hogy megfizethető, környezetbarát és a család egészségét biztosító alternatívákat keressenek.
A bio és egészségtudatos mosó- és tisztítószerek a covid előtt leginkább a kisbabás családok körében voltak népszerűek a babák érzékeny bőre miatt. A pandémia alatt azonban a lakosság sokkal szélesebb köre lett egészség- és környezettudatosabb, ma pedig már a fiatal városi felnőttek is egyre inkább célcsoportjai ezeknek a termékeknek. Ez nem is csoda, hiszen a pandémia alatt jobban előtérbe került az egészség, a lezárások miatt pedig egyre több időt töltöttünk a szabadban, ami nem csak a természet szépségeire hívta fel jobban a figyelmet, de arra is, hogy óvnunk kell, ha továbbra is élvezni akarjuk. Az egészséges, antiallergén tisztítószerek előretörésével párhuzamosan a vegyszereket és különböző kemikáliákat tartalmazó mosószerek, tisztító- és súrolószerek egyre inkább visszaszorulhatnak. „A zöld háztartás lesz hamarosan az új sztenderd, egyértelműen erre halad a világ. Az emberek egyre inkább keresik a fenntartható megoldásokat, és felismerték, hogy a természet adta anyagokat érdemes előnyben részesíteni a kemikáliákkal szemben. A klasszikus vegyszeres mosógélek például öt éven belül eltűnhetnek a piacról, mert szép lassan a környezetbarát megoldások kerülnek előtérbe, amelyek még tovább fejlődnek. A hagyományos mosógél gyártása és használata ugyanis nagy mennyiségű vegyszert, vizet és energiát igényel, míg az öko-termékek lényegesen kevesebb környezeti terhet rónak a Földre” - fejtette ki Radnai Krisztina termékfejlesztő vegyész, aromaterapeuta.
A fenntarthatóság a tisztítószerek világában nem csupán azt jelenti, hogy környezetbarát alternatívákat keresünk az agresszív kemikáliák helyett, hanem azt is, hogy ezek az alternatívák megfizethetők és biztonságosak a család egészsége szempontjából. A természetes tisztítószerek pedig tökéletes alternatívái a hagyományos vegyszeres takarító- és mosószereknek. A mosólapka például már most nagyon népszerű, hisz könnyű, praktikus, kis helyen elfér, és minimális környezeti lábnyomot hagy maga után. A mosódió szintén népszerű választás, amely a természet adta tisztítóhatásával évszázadok óta bevált szer. A mosószóda pedig egy klasszikus, de hatékony tisztítószer, amely a legmakacsabb szennyeződésekkel is megbirkózik. "A mosódió és a mosószóda nemcsak hatékony tisztítószerek, de az évszázados hagyományok ötvözésével valódi alternatívát nyújtanak a modern, kemikáliákkal teli termékekkel szemben" – magyarázta Krisztina, aki termékfejlesztési vegyészként fontosnak tartja, hogy a hagyományokat ötvözzék az új és fenntartható technológiákkal.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
A kormány átfogó tájékoztató akciót indított annak érdekében, hogy minden magyar állampolgár értesüljön a kijárási korlátozás legfontosabb részleteiről.
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az Alzheimer-kór a világ egyik leggyakoribb demenciát okozó agyi elváltozása, ami évről évre egyre több embert érint. A betegség korai felismerése kulcsfontosságú a tünetek késleltetésében és a páciensek életminőségének javításában. Az új, Dél-Koreában kifejlesztett, és a régióban kizárólag hazánkban elérhető AlzOn+ vizsgálat segítségével a betegség már a tünetek megjelenése előtt 10-15 évvel előre jelezhető. Ráadásul a módszer nagyságrendekkel kényelmesebb, és kevésbé fájdalmas, mint a korábbi diagnosztikai eljárások.
Az Alzheimer-kór progresszív idegrendszeri betegség és egyben a hetedik leggyakoribb halálok a világon, ami az érintetteknél memóriazavarokat, kognitív hanyatlást és viselkedési változásokat okoz. Jelenleg világszerte mintegy 55 millió ember szenved demenciában, és az előrejelzések szerint ez a szám 2050-re megduplázódhat. Magyarországon az Alzheimer-kór körülbelül 200 ezer embert érint, de az új esetek száma folyamatosan növekszik. A betegség pontos oka nem ismert, de genetikai, környezeti és életmódbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak a kialakulásában.
"Az Alzheimer-kór korai felismerése kulcsfontosságú, mivel a jelenlegi orvosi gyakorlatban nincs hatékony gyógymód erre a betegségre. Az egyetlen valódi megoldás a tünetek elkerülésére vagy késleltetésére a megelőzés, amely az időben történt diagnózis felállításával és az életmód megváltoztatásával biztosítható. Ismert tény, hogy tünetmentes és korai stádiumban életmódváltással, a meglévő alapbetegségek megfelelő kezelésével és a szedett gyógyszerek felülvizsgálatával a tünetek, illetve a súlyos tünetek kialakulása elkerülhető. Ez hatalmas előnyt jelent az érintettek számára, mert időben értesülhetnek a kockázatról, és elegendő idejük marad az életmódváltásra, amivel megelőzhetik a tünetek kialakulását" – avat be Szabó Erna, laborvezető helyettes,.
Az AlzOn+ vizsgálat elsősorban a 40 év feletti korosztály számára javasolt, különösen, ha a betegség előfordult már a családban. Ajánlott továbbá a diabéteszben, inzulinrezisztenciában, pajzsmirigybetegségekben és más anyagcsere-betegségben érintettek számára is, mert ezek a betegségek jelentős szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában. “A teszt alacsony, közepes és magas kockázati kategóriába sorolja az eredményeket. Az alacsony kockázatú pácienseknél elegendő 2-3 évente ismételni a vizsgálatot, vagy a tünetek jelentkezése esetén azonnal. A közepes kockázatú pácienseknek fontos az egészségtudatos életmódra váltás, a háttérbetegségek kivizsgálása és kezelése, majd egy év múlva javasolt egy újabb szűrővizsgálat. A magas kockázatú pácienseknél mindenképpen neurológiai szakorvosi kivizsgálás szükséges a diagnózis teljes körű felállításához. A teszt lényege a megelőzés, ezért 40 év felett szinte mindenki számára javasolt, nem szabad megvárni a tünetek megjelenését” – magyarázza Szabó Erna.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
További repülőgépek érkeznek védőfelszereléssel - overallokkal, maszkokkal, lélegeztető gépekkel - Magyarországra a következő napokban - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Dömötör Csaba elmondta: bár eddig sikerült elkerülni...
Magyar technológia hódíthatja meg a világot
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A kamionok és más, nagy méretű teherautók, buszok, szállító járművek tisztítását komoly szabványrendszer szabályozza. Az előírásoknak a tisztaság mellett az élelmiszer-biztonsági lánc folytonosság garantálása miatt is meg kell felelni, ebben pedig hatalmas lépést tett egy magyar cég.
Az országos és nemzetközi szállítmányozással foglalkozó cégek számára komoly fejtörést jelenthet a járműparkjuk tisztán tartása, nem beszélve a honvédség, vagy éppen a rendőrség nagyobb járműveiről.
„Az élelmiszeripari követelményeknek megfelelő HACCP raktér-fertőtlenítés elengedhetetlen a biztonságos élelmiszer-szállításhoz. Ezeket a járműveket nem csak kívül, de belül is a szabályoknak megfelelően tisztítjuk, melyről minden esetben tanúsítványt állítunk ki, így garantálva, hogy a szállított élelmiszerek biztonságos módon jussanak el a fogyasztókhoz. A külső mosást tekintve is meg kell felelni egy komoly szabályrendszernek, kezdve a veszélyes mosóiszap elszállításától egészen a mosáshoz használt vegyi anyagok környezetkímélő tulajdonságáig” - magyarázta Hollósi Gábor kereskedelmi vezető. Hozzátette, hogy a kamionmosó-hálózat saját fejlesztésű szoftverekkel dolgozik, amelyek garantálják, hogy olyan egyedülálló technológiát alkalmazzanak a kamionmosásban, amely iránt immár világszerte hatalmas az érdeklődés. Nem véletlen, hogy a cég a Benelux államok és Spanyolország után idén további terjeszkedéseket tervez több európai országban.
"A mosókat irányító szoftver felhő-alapon működő technológia, mely iránt hatalmas az érdeklődés. Ezzel nem csak itthon, de külföldön is egyre több mosó tud csatlakozni a komplett jármű mosási rendszerhez, ami teljes üzemeltetéssel kapcsolatos munkafolyamatot támogatja. A mintegy 1100 logisztikai partnerünk számára azért is jó hír, mert ezzel tovább szélesedik azoknak a mosási pontoknak a száma, amelyeket egyszerűen igénybe tudnak venni” - ecsetelte a szakember. „A zöld technológia irányába haladunk, és a meglévő technikák mellett a jövőben ebbe az irányba is tervezünk lépéseket, így például a napelemek használatát. A mosók már jelenleg is képesek arra, hogy a felhasznált vízmennyiséget 80 százalékkal csökkentsék, ami egy átlagos, 300 literes mosás esetében jelentős mennyiség. A felhasznált vizet ugyanis tisztítjuk, majd visszaforgatjuk, így fokozzuk a környezetbarát működést. A mosáshoz használt vegyszerek esetében is csak olyan partnerekkel szerződünk, amelyek környezetvédelmi tanúsítvánnyal és igazoltan magas tisztítóképességgel rendelkeznek” - fejtette ki Hollósi Gábor.
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához, amely az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának egyik eleme, és célja a különféle katasztrófa-elhárítási képességek felhalmozása, amelyek akkor vethetők be, amikor az uniós tagállamok saját...
Az árvíz elviszi az ingatlanárakat is?
Visszavonva- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Lezárt utak, áramszolgáltatás nélkül maradt települések, a nappaliba is benéző Duna - a 2024-es árvíz elmaradt a 2013-as áradástól, de hetekre megváltoztatta a folyó mentén élők mindennapjait. Hat-e mindez a települések ingatlanpiacára? Hogyan lehet egyáltalán eladni egy ártéri házat?
Felkészültek, nem költöznek
A Dunakanyar számos települését érintette az áradás, sok helyen a csónak lépett elő első számú közlekedési eszközzé. Ez azonban nem rettenti el a Duna szerelmeseit. Az ártérben épült házakat eleve úgy alakították ki, hogy számítottak arra, néha a Duna lesz a vendég, aki itt akar élni, az megbékél az árvízzel is. A közvetlen vízparti ingatlan kuriózumnak számít, ennek megfelelően ritkán és elég magas áron kerül piacra egy-egy ilyen ház. Sokan vágynak egy parti ingatlanra, így a piacra kerülő házakra gyorsan lecsapnak és aki megveszi, annak általában nem jelent gondot felújítani vagy akár az ár után rendbetenni az ingatlant. Aki elszánta magát, hogy itt fog élni, az tisztában van azzal, milyen kihívást jelent az áradás, számít rá és felkészül. Lehet, hogy most egy kis ideig, még téma az árvíz óvatosabban vásárolnak az emberek, de hosszú távon az áradásnak nincs hatása az árakra, pláne olyan ingatlanoknál, ahol bizonyított az ingatlan, hogy “megállja a helyét” az árvíz során is.
Csepelen is hasonló a helyzet
Sok szempontból különbözik a Duna főváros alatti része a Dunakanyartól, de abban hasonló a két terület, hogy érinti az áradás és abban is, hogy az itt élők felkészültek az árvízre. Az ártérben élők és az ott földdel vagy más ingatlannal rendelkezők tisztában vannak azzal, hogy időről időre előfordulhat, hogy árad a folyó. A szántók esetén ez még az árat sem befolyásolja, pont ugyanannyi egy hektár az ártérben, mint más területen, hiszen az ártéren lévő földek termékenyebbek. A védett területen lévő termőföldek csak akkor drágábbak, ha kilátásban van az átminősítésük. A lakóházaknál kicsit más a helyzet, itt már van eltérés az ártérben és a védett részen lévő ingatlanok ára között. Egy ártérben lévő ingatlan árához, egy belterületi építési telek árát hozzá kell adni, hogy egy hasonló, de az árhullámok által nem veszélyeztetett ingatlan értékét megkapjuk. Akik a Duna mellett vásárolnak, általában kalandként tekintenek a magas vízszintre, felkészülnek rá és a levonulás után büszkén teszik rendbe ingatlanjaikat. Van azonban egy réteg, akik a kedvező alacsony ár miatt választották az árteret, nekik inkább jelent nehézséget, hogy átvészeljék ezt az időszakot, ők kérnek és kapnak is segítséget. Jellemző, hogy bármilyen okból vásárolnak is itt, mindenki tisztában van azzal, hogy árvízzel bizony számolni kell.
Ártéren hitelből
Az ártéri ingatlanokra nem hívhatóak le az állami támogatások, mert ezek az ingatlanok nem lakóingatlan besorolásúak, hanem jellemzően, nyaraló, üdülő. Azt azonban nem jelenthetjük ki, hogy nem hitelezhetőek. Azokra az ingatlanokra lehet hitelt felvenni, amelyekre biztosítást lehet kötni, mégpedig olyat, ami az árvízkárt is téríti. Emellett nagyon fontos, hogy milyen minősítésű az a megvásárolni kívánt épület.. Persze akkor is van megoldás, ha a kiválasztott, vízparton lévő ingatlan nem lehet a hitel fedezete. Ilyen esetben, ha megoldható, egy másik ház vagy lakás legyen a fedezete annak a kölcsönnek, amelyet a kiválasztott, ártérben álló ingatlan megvásárlására hív le a vásárló.
![]()
- Részletek
- Írta: koronavirus.gov.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Közérdekű
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián.
Az Innovációs és...
- Kulcsos gyerekek a 21. században
- Pénteken is érkeznek védőfelszerelések a kórházakba és az országba
- Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak
- Ünnepeljük a mosolyt!
- 492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő beteg
- Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók
- Mozogj otthon! Tévétorna indul hétfőtől
- Sokan még mindig nem tesznek felajánlást
- 678 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 6 krónikus beteg
- Okosabb és könnyebb játék a tenisznél: hódít a padel
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.



