- Részletek
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.
- Részletek
Az iskola első évfolyamára a következő tanévre a tanköteles tanulókat 2025. április 10-11-én kell beíratni. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
- Részletek
A díjjal Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket ismeri el, akik az újpestiek egészségéért dolgoznak. A javaslatokat április 24-ig várják.
- Részletek
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta. A társaság a 2025. január elseje óta érvényben lévő tarifákat befagyasztja, ezzel is támogatva az áremelkedés elleni küzdelmet.
- Részletek
Újpest Önkormányzatának testületi ülésén nagyobb vitát kavart a „Megyeri Csárda ügye”, mely annak elővásárlási jogáról szólt.
- Részletek
A vízmérők cseréjéről a tulajdonosnak, vagyis a felhasználónak kell gondoskodnia, ezt pedig nem érdemes sokáig halogatni, az év második felében ugyanis rendszerint megnő az időpontokra várakozók száma – árulta el az InfoRádiónak Fogarasi Gábor, a Fővárosi Vízművek vízmérő-kezelési osztályvezetője.
- Részletek
A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem fokozása érdekében a magyar kormány 2025. március 1-én kinevezte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost, Horváth Lászlót. A kinevezés célja egy olyan kábítószer-ellenes akcióterv kidolgozása, amely a zéró tolerancia elvén alapuló kábítószer-szabályozás megvalósítását és a kábítószer-kereskedelemmel szembeni fellépés erősítését célozza.
- Részletek
Március az endometriózis hónapja, és idén március 29. a világnapja ennek a rejtélyes, mégis sokakat érintő betegségnek. Az endometriózis nem csupán “erős menstruációs fájdalmat” jelent, hanem egy komoly, figyelmet igénylő állapot, amely jelentős hatással lehet a nők életminőségére, termékenységére, azaz a mindennapjaikra.
- Részletek
A rendőrség több helyszínen is ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be a március 30-án, vasárnap 14.30-kor a Szusza Ferenc Stadionban rendezett Újpest FC − Fehérvár FC labdarúgó-mérkőzés miatt.
- Részletek
Sokszorosára nőtt Magyarországon, különösen az ország középső, északi részén a hepatitis A-vírussal diagnosztizáltak száma – tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A megelőzés érdekében védőoltást javasolnak, valamint fokozott körültekintésre szólították fel az egészségügyi szakembereket. Megkérdeztük dr. Szabó Gergő újpesti háziorvost is a járvánnyal kapcsolatban.
- Részletek
Az Újpesti Szakrendelő fokozatosan csatlakozik a Járóbeteg Irányítási Rendszerhez (JIR), mely bizonyos rendelések esetén változásokkal jár – közölte az intézmény közösségi média oldalán. Március 24-től a felnőtt fül-orr-gégészet betegfogadási rendje változik, dr. Szabó Ilona rendeléseit a jövőben időpontos előjegyzéssel lehet igénybe venni.
Még több hír Észak-Pestről
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.


