- Részletek
Március 17-én kezdődik Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye szokásos tavaszi ruhagyűjtése, melynek keretében jó állapotú gyermek- és babaruhákat, mesekönyveket, játékokat, babakocsikat, babaágyakat, bontatlan csomagolású pelenkát és más, a gyermekneveléshez szükséges eszközöket, valamint korlátozott számban felnőtt ruhákat is várnak adományként.
- Részletek
Március 3-án és 4-én filmforgatási munkálatok zajlanak a káposztásmegyeri Lóverseny téren. A forgatás miatt február 27. és március 5. között több parkolósávot is ideiglenesen lezárnak a környéken.
- Részletek
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: megvalósulhat Újpest egyik legfontosabb közlekedési fejlesztése, az István út-Pozsonyi utca teljes körű felújítása. A munkálatok várhatóan még idén, az év vége felé elkezdődhetnek.
- Részletek
A március 1-jei határidő közeledtével fontos figyelmeztetést kaptak azok a gépjármű-tulajdonosok, akik januárban kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A közel 80 ezer érintettnek legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendeznie a díjrészletet, és a pénznek valóban be is kell érkeznie a biztosító számlájára – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
- Részletek
Az Európai Unió 2025-től kötelezővé teszi a textilhulladék szelektív gyűjtését minden tagállam számára. Magyarországon is cél, hogy a lakosság környezettudatosabban bánjon a használt textíliákkal. Az új szabályozás célja a hulladék mennyiségének csökkentése és a fenntartható újrahasznosítás elősegítése.
- Részletek
Eddig három alkalommal tartott az önkormányzat kedvezményes almavásárt Újpesten, melynek sikerét mutatja, hogy tavaly tavasszal közel 700 helyi lakos vett rész benne és több mint 10 tonna gyümölcs talált gazdára.
- Részletek
Az Innomed és a magyardefibrillator.hu kezdeményezésére január 29-én elindult az AED Kihívás, melynek célja, hogy minél több ember ismerje meg a környezetében elérhető életmentő eszközöket. Ez nemcsak egy játék, hanem komoly küldetés is az életek megmentéséért.
- Részletek
A főváros megtiltja a budapesti aluljárókban a sütést a vendéglátóipari egységeknek. A rendelkezés értelmében eltűnik az aluljárókból − Újpestről is − a gyros, a kürtőskalács, a pizza és a látványpékségek kínálata.
- Részletek
Február 18-án kedden karbantartás miatt vízzavarosodás és nyomáscsökkenés fordulhat elő a IV., XIII. és XV. kerület egyes részein – írja közleményében a Fővárosi Vízművek.
- Részletek
Március 3-án indul a zöldhulladék járatszerű begyűjtése a zöldövezeti kerületekben – tájékoztatott a MOHU. A zöldhulladékot hetente egyszer, az adott szolgáltatási körzetre vonatkozó napon szállítják el.
- Részletek
Megjelent a miniszteri rendelet, 855 önkormányzatra szab ki szolidaritási hozzájárulást a kormány 2025-ben. Budapestnek 89 milliárd forintot, Újpestnek 4,63 milliárd forintot kell fizetnie.
Még több hír Észak-Pestről
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.


