A XVI. kerület elődtelepülésein zsidó közösségek is éltek. A helytörténész dolga emlékezni és emlékeztetni, különösen olyan történelmi évforduló közeledtének alkalmából, amelyről szervezett helyi zsidóság hiányában nem emlékeznek.
Vidékünk (Budapest XVI. kerület) zsidóságának gettóba való kényszertelepítése 1944. május 29-én, hétfőn történhetett. A helyi gettók felállítása során Tessényi József cinkotai és Kardoss László mátyásföldi főjegyzők községeik zsidóit Sashalomra helyezték el, különböző csillagos házakba. Sashalmon Fekete Gerzson, Rákosszentmihályon Dibusz Sándor főjegyzők rendelkezései szerint a gettósítás után csak olyan házban lakhatott zsidó, ahol a háziúr is zsidó volt. Mindezt előzetesen összeállított listák alapján végezték, és azért gyorsan tudták végrehajtani.
Egy hónapi gettónyomort követően 74 évvel ezelőtt,
1944. június 30-án az előzetes terveknek megfelelően a helyi közigazgatás tevékeny közreműködésével végrehajtották a kiszemelt lakosság elszállítását.
Elődtelepüléseink területén az akkor itt élt 43.904 lakosból (1941-es adat) zsidótörvények által érintett volt 2.193 fő (1944-es adat), kb. a lakosság 5%-a, vagyis minden 20-ik polgár.
Ezen a pénteki napon (1944.06.30-án) csendőrök kíséretében gyalog vonult a sashalmi gettók zsidósága Rákosszentmihályra, majd onnan a helyi gettóházak lakóival együtt ki lettek hajtva a rákosszentmihályi vasútállomásra. A csendőrök előzőleg kipakoltatták az összes értékesnek vélt tárgyaikat, elvették megmaradt pénzüket is. Itt bevagonírozták és Budakalászra szállították a négy község zsidó lakosságát, ahonnan Auschwitz lett a végállomás.
Palásthy Irén története
Helyet keresve ezen szörnyűségekre való emlékezésre a helytörténész egyéb emlékhely hiányában felkereste az elhagyatott zsidó temetők közül a rákosszentmihályit, ezt sikerült lekaszáltatni, és így láthatóvá váltak a megmaradt régi síremlékek maradványai. Itt, a temető közepéhez közeledve, baloldalon egy nagyobb, sok régi hulladékból és feldúlt kőlapokból álló domborzat előtt mélyen a földben pihent egy sírkő, látható felületét megtisztítva elővillant egy név: Pollák Salamon. Palásthy Irén Rákosszentmihály egykor ünnepelt primadonnájának édesapja volt Pollák Salamon suszter, aki a maga idejében három idősebb lányával egyengette legkisebb gyermeke fejlődését.
A művésznő 1920. július 1-én nagy sikert ért el a Vígszínházban, A hermelines nő c. operett Lavalle Sophie szerepében. Ebben a darabban látta meg először Hans Bartsch, az ismert amerikai színházi vállalkozó, akivel is 1920. augusztus 23-án házasságra lépett. De nem engedett férje kérésének, nem költözött el az USA-ba, villát vásárolt Rákosszentmihályon szüleinek és nővéreinek, melyben férjével együtt ő is jól érezte magát. Bartsch által támogatott világsikerei során Európa és Amerika minden jeles színpadán felléphetett, de minden adandó alkalommal visszatért a rákosszentmihályi családi házba szüleihez. 1938-tól a zsidótörvények leparancsolták hazája színpadjairól. Jobb híján az USA-ban lett ünnepelt sztár.
1940. december 23-án 85 éves korában elhunyt Pollák Salamon, az édesapa, akit a helyi rákosszentmihályi zsidó temetőben helyeztek örök nyugalomra. Palásthy később síremléket állíttatott: „61 évi boldog házasság után gyászolja szerető hitvese és drága emlékét kegyelettel őrzi gyermekeivel együtt”, - így szólt ez eredeti felirat.
1944 tavaszán a tervezett gettósítás elől Palásthy beköltöztette budapesti lakásába idős és nagyon beteg édesanyját és három nővérét. Sógorai ekkor már rég a lapátos hadsereg tagjaiként az Ukrán fronton védték a hazát. Szalai János rákosszentmihályi szabómester, Hankovszky Varga Árpád rákosszentmihályi tornatanár és leventeoktató, annak felesége Hankovszkyné Csécs Izabella, aki mint motozónő teljesített szolgálatot Rákosszentmihályon a deportálandók összeszedésénél, feljelentették Palásthy Irént Jaross Andor belügyminiszternél és a KHEOK-nál.
A feljelentés következményeként Palásthy édesanyját és nővéreit visszatoloncolták Rákosszentmihályra, a színésznőt pedig internálták, sőt egy nappal a rákosszentmihályi transzport elindítását követően Palásthyt is belökték egy induló vagonba. Innen Perlaki csendőrszázados mentette ki, miután megtudta, hogy a művésznő amerikai állampolgár is, akit a rendelkezések szerint internálni szabad, de deportálni nem. Innen gyalog kísérték a Ludovikára, három napig fogva tartották és verték, majd onnan előbb Csepelre, később Békásmegyerre cipelték gyalog, miközben puskatussal verték, az ütlegelés következtében megsüketült.
Végül Kistarcsára került, ahol az USA-t képviselő svájci konzul talált rá. Endre László BM államtitkár az alábbi végzést adta ki az üggyel kapcsolatosan: „Bartsch Jánosné sz. Palásthy Irén amerikai állampolgár internálásáról-egészségügyi állapotára való tekintettel-egyelőre tekintsünk el. Betegségének egyik oka a sérülések, amelyeket tévedésből történt letartóztatásánál szenvedett. Jelenleg az ügy kivizsgálás alatt áll. A történtekre való tekintettel külpolitikai okokból kívánatosnak tartom, hogy nevezett gyógyulásához kellő idő adassék és internálásától meggyógyulásáig eltekintessék...”
A helytörténész szakemberekkel kiásatta, megtisztíttatta és újra állíttatta a megtalált síremléket..., és felfedezte a történet végét. 1949-ben az alábbi szöveggel egészítette ki Palásthy Irén édesapja síremlékét: "Drága jó ANYÁNK, édestestvéreink JULIA-HERMINA-RÓZA! Nyugodjatok. MEMENTÓ! AUSCHWITZ". Ezen a helyen, aki akar, megemlékezhet...
DR. GOLDBERGER TAMÁS
