Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt több száz másik szülő is megteszi, éppen az iskola előtti 100 méteres szakasz válik a reggeli út legveszélyesebb részévé. A probléma kezeléséhez az önkormányzati szándék mellett inkább szervezésre és kommunikációra van szükség, mint komoly beruházásra.

A jelenséget mindenki ismeri, aki iskola közelében lakik vagy reggelente gyereket visz. Fél nyolctól sorban érkeznek az autók, mindenki a bejárathoz lehető legközelebb szeretne megállni. A gyerek kiszáll, előkerül a táska, néha a szülő is kiszáll, közben mások érkeznek, valaki tolat, a zebrán pedig folyamatos a gyalogosforgalom. Akár egyetlen rossz helyen várakozó autó elég ahhoz, hogy percek alatt az egész utca beduguljon, egy alsó tagozatos pedig elég könnyen eltűnik egy jármű holtterében.

A probléma korántsem magyar sajátosság, bár a MUNIPOLIS rendszerét használó hazai településeken is egyre több, a jelenséggel kapcsolatos észrevétel és panasz érkezik‒ mutatott rá Czinger Erik, az önkormányzati kommunikációs hálózatokat működtető MUNIPOLIS magyarországi vezetője. Az ADAC Stiftung idei, ezer szülő bevonásával készült kutatása szerint a német általános iskolások negyedét rendszeresen autóval viszik vagy hozzák. A válaszadók 61 százaléka túl nagynak tartja az iskolák körüli autóforgalmat, 58 százalék pedig kifejezetten veszélyesnek látja a gyereket szállító autók miatt kialakuló helyzeteket. Pozsonyban a Nevädzová utcai iskola előtt korábban autók tucatjai próbáltak minél közelebb jutni a bejárathoz, majd a gyerekek között fordultak és tolattak vissza. A város ezért hétköznap 7.30 és 8.00 között lezárta az iskola előtti szakaszt, a közelben pedig gyors kiszállásra alkalmas zónát alakított ki. Az átalakítást a megkérdezett szülők 78 százaléka támogatta.

A „Puszi és pá” rendszer jó irány lehet, ha valóban gyors kiszállást jelent, és a helyét is jól választják meg, de egy tábla önmagában kevés, ahogy arra egy bécsi példa is rámutatott. Egy iskolautcán egy hónapig csak táblával jelezték a reggeli korlátozást, majd fizikai akadállyal is lezárták az utat. Utóbbi volt hatékonyabb. Budapesten is sikerrel próbáltak kihasonló megoldást: a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskola környezetében például 2025 szeptemberében reggel 7 és 8.30 között korlátozták az autóforgalmat. Sok más európai városban is inkább részben vagy egészben lezárják az autóforgalom elől a közvetlenül az iskola előtt lévő szakaszt a reggeli csúcs idején, a gyereket szállítók pedig valamivel távolabb állhatnak meg ‒ mutatott rá a szakértő.

Fontos látni, hogy az ilyen problémák megoldása elsősorban nem pénzkérdés. Először azt kell megérteni, honnan érkeznek a gyerekek, hol alakulnak ki a veszélyes pontok, hol lehetne néhány perces kiszállóhelyet kialakítani, és mit fogadnának el a szülők, illetve a környéken élők. Ehhez érdemes már térképes bejelentéseket, célzott kérdőíveket és közvetlen lakossági kommunikációt is használni. A saját önkormányzati hálózatainkból is azt látjuk, hogy az ilyen helyi változtatások elfogadottságát alapvetően meghatározza, bevonták-e előtte az érintetteket, és tudják-e, pontosan mi és miért változik – mondta Czinger Erik. Az is tapasztalat, hogy egy akár szakmailag jó döntést is nehéz betartatni, ha a szülők feje felett születik és nem értik, miért van rá szükség.

Az iskolák előtti reggeli dugó nyilván nem szüntethető meg mindenhol ugyanazzal a módszerrel, mert a forgalom mértéke és a környék adottságai is különböznek. Van, ahol néhány parkolóhely áthelyezése segít, máshol a zebra, az egyirányúsítás vagy a forgalmi rend átgondolása, és akad olyan utca, ahol a félórás behajtási korlátozás lehet a legegyszerűbb megoldás. Azt kellene minden autóval érkező szülőnek tudomásul vennie, hogy a helyzet biztonsága csak romlik azzal, ha mindenki megpróbálja kocsival a küszöbön kitenni a gyerekét. Sok helyen száz-kétszáz méterrel távolabb lehet kialakítani olyan pontot, ahonnan a gyerek biztonságosan, gyalog folytathatja az útját. Ehhez elsősorban jól előkészített, érthetően kommunikált helyi megoldás kell, amiben az érintett szülők és az önkormányzat akár viszonylag gyorsan is meg tudnak egyezni.

Még több hír Kelet-Pestről

Egy őszi közös bringázás a hétvégén? Miért ne! Csatlakozz hozzánk most szombaton 14 és 18 óra között a XVII. kerületben, és ismerd meg jobban a megújult MOL Bubit!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása értelmében mindenszentekhez, valamint halottak napjához kapcsolódóan a temetői forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében kerületünkben az alábbi...
Lüktető dobritmusok, különleges hangszerek, maszkos táncok és kortárs mozdulatok: november 4-én a koreai előadó-művészet sokszínű világát hozza el Budapestre a Pung Jang - Új utak felé című...
Két koreai sikerkönyv szerzője érkezik Budapestre. Egy telefonfülke, amelyben meghallhatjuk a halottak utolsó gondolatait és egy mosoda, ahol a ruhák helyett a fájdalmas emlékeket tisztítják ki.
A tanévkezdéssel rengeteg iskola környékére visszatért a félórás reggeli közlekedési káosz. A szülő elsősorban a biztonság miatt viszi autóval a gyerekét egészen az iskola kapujáig, de ha ugyanezt...
A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek óvatosak a családtag nevében érkező, sürgős pénzkérést tartalmazó üzenetekkel, mivel azok csalás részei lehetnek.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026. augusztus 24-e és 30-a között az alábbi időpontok között tervezünk pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L jelzésű) futópályáján,...
A lomtalanítá st végző MOHU BUDAPEST Zrt. előzetes tájékoztatója értelmében kerületünkben idén a lomtalanítás várható időpontja: november 09. – november 20., a lomkikészítés első napja pedig...
Az Erzsébeligeti Színház július 20. és augusztus 16. között a látogatók előtt zárva tart.
A Rákosmente Kft. megbízásából növényvédelmi munkák kezdődnek a kerületben. A permetezéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta a feladatot ellátó Lián Kertészeti Kft.:
Gyereknap az Erzsébet-ligetben Budapesten 2026. május 31-én 10 órától. Ez a csodás tavaszi nap a gyerekeké! Hagyományosan május utolsó vasárnapján ünnepeljük, sok-sok zenével, tánccal, játékkel és...
Kerületszerte egyre több helyen találkozhatunk zúgva repülő, hatalmas rovarokkal. Májustól lehet ugyanis számítani a tőrösdarazsak megjelenésére. Bár a méretes rovarok félelmetesnek tűnhetnek,...
A horvátországi Lovran önkormányzata a város védőszentje, Szent György ünnepnapján, április 24-én tartotta meg díszülését, melyre hivatalos volt kerületünk küldöttsége is Horváth Tamás polgármester...
A MÁV-HÉV tájékoztatása értelmében, 2026. április 13. (hétfő) napján vegyszeres gyomirtást végeznek a HÉV-vonalakon az esti órákban egy UNIMOG típusú járművel.
Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy Dániel, Rákoskeresztúr önkormányzati képviselője. Baráth Sándor Károlyt 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Petrőczy...
Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben Újra működik a laboratóriumi mintavételi szolgáltatás a Hősök terei Szakrendelőben A Szakrendelő tájékoztatását...
Ünnepélyes zárórendezvényen mutatták be az RRF-1.1.1-22-2022-00001 azonosító számú, „Tudásmegosztás a bölcsődei nevelés kapacitásfejlesztésében” című kiemelt projekt eredményeit a Családbarát...
A második alkalommal megrendezett Sportgála előhangjaként Oravecz György zongoraművész, Kocsis Zoltán tanítványa, nemzetközi szinten elismert Liszt-előadó egyedi, a klasszikus rajzfilmpáros, Tom és...

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.